Kedveljük az instant klasszikusokat és a minőségi előadásokat a színházban? Akkor látogassunk el január 12-én a siófoki programok részeként a Kálmán Imre Művelődési Központ színháztermébe, ahol a kérdéses időpontban a Turay Ida Színház egyik népszerű vendégelőadása kerül terítékre.
Egészen pontosan a Hippolyt, a lakáj, mely zenés vígjátékként Mikó István, a Jászai Mari- díjas, Kiváló és Érdemes művész rendezésében került színpadra állítva, illetve érkezik el a kérdéses időpontban Siófokra, természetesen egy fikarcnyit sem változtatva a jól ismert történeten.
A mű cselekményének központi alakja Schneider Mátyás, aki fuvarozóként egyik napról a másikra válik tehetős emberré. Anyagi gazdagságát azonban alaposan megkeseríti, így például a felesége rögtön szeretné kihúzni magát a hétköznapi teendőkből, nagypolgári életet szeretne magának, emiatt egy grófi lakájt szerződtet maga mellé.
Ő lesz Hippolyt, aki korábban kizárólag arisztokrata családoknál szolgált, csakhogy a Schneider-ház falai között semmi ilyesmivel nem találkozik majd, ennek megfelelően rengeteg humoros és komikus helyzet alakul ki, amit a pedáns viselkedéséről híres komornyik csak még tovább bonyolít.
Mindez csak a jéghegy csúcsa, hiszen a történetben csakhamar megjelenik Nagy András mérnök, aki azon túl, hogy szerelmes Terkába, Mátyás lányába, kizárólag inkognitóban dolgozik ott, hogy a lány közelében lehessen. Csakhogy Schneiderné természetesen már elígérte Terkát egy tehetős család sarjának, amitől csak még tovább mélyülnek a bonyodalmak.
A színdarab olyan színészek és színésznők előadásában kerül színpadra, mint Frech Zoltán, Mikó István, Hűvösvölgyi Ildikó, Benkő Péter, Bodor Szabina, Pásztor Máté, Boros István, Germán Lívia, Szabó Anikó, Bozsó József, Vass János Pál, Merk László, Szántó Szandra, Tóth Alex vagy Magyar Bernadett.
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
Ha a siófoki programok mellett egy igazán legendás történet színházi előadását tekintenénk meg most hétvégén, akkor szeptember 19-én, azaz szombaton este 19 órakor látogassunk el a veszprémi Hangvilla Multifunkcionális Közösségi [...]
A siófoki programok kedvelőinek nagy örömére szeptember 19-én a veszprémi Agóra Kulturális Központban mindenki megismerkedhet egy kicsit alaposabban is az örmény kultúrával, amely sokkal színesebb és változatosabb, mint azt elsőre [...]
A siófoki programok szerelmeseinek nagy örömére idén is megrendezésre kerülnek a Kulturális Örökség Napjai, amelyre szeptember 19-én és 20-án a Kálmán Imre Emlékház falai között kerülhet sor. A kétnapos rendezvény [...]