Ha szeretnénk egy feledhetetlen és különleges gyermeknapi élményt adni a lurkónk számára, akkor a siófoki programok mellett érdemes lehet május 7. és 8. között ellátogatni a veszprémi Színházkertbe.
Májusban ugyanis néhány napra megelevenedik Gizella királyné udvara a színházkertben, ahol új életre kel a lovarda, a könyvtár, a palotakert, a lovagterem, de még a trónterem is többek között, sőt a bátrabbak nyugodtan felmászhatnak a vár falán az őrtoronyba, ha van hozzá elég merszük.
Az esemény a Gizella napokkal indul május 7-én, szombaton délelőtt 10 órakor, hiszen ebben az időpontban a színházkertben Lovászi Edina bábkoncertje vár majd az érdeklődőkre, de aznap még fellép a Rutkai Bori Banda, valamint 16:30-tól Szalóki Ági gyermekkoncertjére is sor kerül.
Ezen felül 10 órától egész napon át ott lesz a kezes-lábas játszóház, az interaktív hangszerkiállítás, de ugrálóvár, babajátszóház, sőt olyan különleges események is színesítik majd a napot, mint az udvari bolondozások, vagy a paradicsom projekt.
Május 8-án, azaz vasárnap délelőtt 10 órától aztán a Kabóca Bábszínház várja a kicsiket egy Kuszakeszi történettel, de később a Boridalok fellépését élvezhetik a kicsik, a nap sztárfellépője pedig az Apacuka zenekar lesz 16:30-tól.
Természetesen ezen a napon is lesz Kabóca Játéktér, valamint egy sor más kiegészítő elfoglaltság, mint például VEDAC ügyességi játékok, zsonglőr játszóház és más egyéb különlegességek, mint például a babajátszóház vagy a királynő kertje.
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
A siófoki programok kedvelőinek nagy örömére szeptember 19-én a veszprémi Agóra Kulturális Központban mindenki megismerkedhet egy kicsit alaposabban is az örmény kultúrával, amely sokkal színesebb és változatosabb, mint azt elsőre [...]
A siófoki programok szerelmeseinek nagy örömére idén is megrendezésre kerülnek a Kulturális Örökség Napjai, amelyre szeptember 19-én és 20-án a Kálmán Imre Emlékház falai között kerülhet sor. A kétnapos rendezvény [...]
A Kálmán Imre Művelődési Központ hosszú évtizedek óta a siófoki programok egyik központi helyszíneként funkcionál mind a helyiek, mind a turisták számára, és éppen ezért a központ fennállásának 50. évfordulóját [...]