Egy igazán különleges szakmai napon vehet részt, aki szeptember 20-án, kedden ellátogat Veszprémbe, ahol a siófoki programok mellett egy rendhagyó esemény várja majd az érdeklődőket a BME Épületszerkezettani Tanszék támogatásával, illetve az itt tanító oktatók közreműködésével.
Az idén már hagyományos formában megrendezésre kerülő eseménysorozat veszprémi előadásán is több aktuális kérdés kerül megválaszolására, így nagyon sok példa bemutatásával, rengeteg hasznos információval gazdagodhatnak az építészek, a gyakorlati szakemberek, illetve mindazok, akiket érdekel ez a világ.
A szakmai nap egyfajta továbbképzésként is felfogható, aminek részeként ismert egyetemi professzorok és szakemberek tartanak majd előadásokat, de természetesen kivitelezők gyakorlati tapasztalatait is meghallgathatjuk majd.
Mindemellett nem maradnak ki a sorból a gyártók műszaki megoldásaihoz kapcsolódó prezentációk sem, de az úgynevezett kiállítási standoknál bárkinek lehetősége nyílik személyesen is konzultálni a gyártók képviselőivel.
A szakmai nap egyfajta kontakt képzés részeként kerül megtartásra, a legfontosabb alaptémák pedig a szigetelésekhez, a homlokzatokhoz, illetve a tetőkhöz kapcsolódnak majd, így akár szakemberek, akár külsős érdeklődők is megtalálhatják itt a számításaikat.
Különösen annak fényében, hogy az eseményen szóba kerülnek majd a felújításhoz kapcsolódó tudnivalók, a környezettudatos építés kérdése, de szakmai szabályok, irányelvek, rossz példák, például hibás szigetelések, nyílászáró cserék vagy éppen homlokzati felújítások egyaránt szerepet kapnak majd itt.
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
A Kálmán Imre Művelődési Központ hosszú évtizedek óta a siófoki programok egyik központi helyszíneként funkcionál mind a helyiek, mind a turisták számára, és éppen ezért a központ fennállásának 50. évfordulóját [...]
Az irodalomkedvelői siófoki programok kedvelőinek nagy örömére a nyár fővárosában ősszel sem áll meg az élet, hiszen két egymást követő irodalmi program kapcsolja össze a magyar és a finn irodalom [...]
A siófoki programok kedvelőinek nagy örömére szeptember 12-én, azaz most szombaton ismét a Balaton fővárosának közelében lép majd színpadra Azahriah, aki zenekarával és produkciójával a veszprémi Gyárkertben ad majd egy [...]