Mindig is szerettük volna elsajátítani a festés tudományát, de soha nem volt lehetőségünk rá? Netán csak nem volt elég jó mentorunk, aki bevezetett volna minket ebbe a tudományba? Ebben az esetben látogassunk el szeptember 21-én, szerdán délután a siófoki programok mellett Veszprémbe.
Azon belül is az Artist for a Day Élményfestő Stúdióba, ahol 17:30 és 20:30 között minden érdeklődőnek lehetősége nyílik arra, hogy elsajátítsa a festés tudományát, vagy legalább annak egy jelentős részét, és garantált sikerélménnyel, egy gyönyörű elefántos festménnyel térhessen haza.
Az élményfestés részeként semmiféle előképzettségre nincs szükség, így az sem baj, ha utoljára az általános iskolában volt ecset a kezünkben, a háromórás festés során akkor is érvényesülhetünk majd, sőt mi több, a helyszínen minden szükséges eszköz a rendelkezésünkre áll majd.
Ehhez természetesen szükséges lesz kifizetni az esemény díját, cserébe azonban minden ott lesz kéznél, érdekesség pedig, hogy a festéshez nem ecsetet, hanem különleges eszközöket használhatunk majd, miközben a legkülönfélébb anyagokat és festési technikákat ismerhetjük meg.
Természetesen maga az élményfestés nem idegeskedéssel vagy stresszel telik majd el, hanem igazán jó hangulatban, vidáman és boldogan, miközben üdítőt, teát, kávét, esetleg fehér- vagy rosé bort kortyolgathatnak az érkezők korlátozás nélkül.
Érkezzünk akár többedmagunkkal, akár egyedül, a jó társaság és a jó kedv garantált, hiszen néhány órán át garantáltan teljesen hasonló érdeklődésűemberek között lehetünk majd.
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
A siófoki programok szerelmeseinek nagy örömére idén is megrendezésre kerülnek a Kulturális Örökség Napjai, amelyre szeptember 19-én és 20-án a Kálmán Imre Emlékház falai között kerülhet sor. A kétnapos rendezvény [...]
A Kálmán Imre Művelődési Központ hosszú évtizedek óta a siófoki programok egyik központi helyszíneként funkcionál mind a helyiek, mind a turisták számára, és éppen ezért a központ fennállásának 50. évfordulóját [...]
Az irodalomkedvelői siófoki programok kedvelőinek nagy örömére a nyár fővárosában ősszel sem áll meg az élet, hiszen két egymást követő irodalmi program kapcsolja össze a magyar és a finn irodalom [...]