Ha kedveljük a magas minőséget képviselő színházi előadásokat, akkor a siófoki programok mellett feltétlenül látogassunk el a veszprémi Petőfi Színházba november 16-án, szerdán vagy 17-én, csütörtökön este 19 órakor, hiszen mindkét időpontban egy nagyszerű előadás várja majd az érdeklődőket.
Ekkor adja majd a társulat ugyanis a közel háromórás műsoridővel rendelkező Illatszertár című László Miklós-darabot, melyet a Kossuth- és Jászai Mari-díjas művészként ismert Balázs Péter rendezésében tekinthetnek meg az érdeklődőket egy nagyon aktuális történettel a középpontban.
A mű története szerint éppen karácsony közeledik, az egyik múlt rendszerből megmaradt illatszertárnak a forgalma pedig éppen a csúcsra hágott, miközben Asztalos úr, a bolt egyik eladója szerelmes lesz, és alig várja, hogy az ünnepeket kedvesével tölthesse, akit mellesleg még soha nem látott.
Csakhogy a bolt tulajdonosa, azaz Hammerschmidt úr váratlanul egyre furcsábban kezd el viselkedni Asztalossal, mely igazi viszállyá alakul kettejük között, aminek az oka nem más, mint a rendkívül ellenséges és kiállhatatlan Balázs kisasszony, a bolt másik dolgozója.
Asztalos úrnak összecsapnak a feje felett a hullámok. Előfordulhat, hogy éppen karácsony előtt rúgják ki az állásából? Sőt, napok óta szerelme sem válaszol a levelére, így hősünk élete mintha elindult volna lefelé azon a bizonyos lejtőn. Vagy mégsem ennyire bonyolult a helyzet?
Az előadást olyan nagyszerű színészek és színésznők közreműködésével tekinthetjük meg, mint Kőrösi Csaba, Józan László, Keresztes Gábor, Szeles József, Szederjesi Teodóra, Hirschl Laura, Palásthy Bea, Keller Márton, Soltis Eleonóra vagy Kulcsár-Székely Attila.
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
A siófoki programok szerelmeseinek nagy örömére idén is megrendezésre kerülnek a Kulturális Örökség Napjai, amelyre szeptember 19-én és 20-án a Kálmán Imre Emlékház falai között kerülhet sor. A kétnapos rendezvény [...]
A Kálmán Imre Művelődési Központ hosszú évtizedek óta a siófoki programok egyik központi helyszíneként funkcionál mind a helyiek, mind a turisták számára, és éppen ezért a központ fennállásának 50. évfordulóját [...]
Az irodalomkedvelői siófoki programok kedvelőinek nagy örömére a nyár fővárosában ősszel sem áll meg az élet, hiszen két egymást követő irodalmi program kapcsolja össze a magyar és a finn irodalom [...]