A korábbi évek hagyományainak megfelelően idén sem kell lemondaniuk az adventi hétvégékről a siófoki programok kedvelőinek, hiszen a város vezetése idén is megrendezi már november végétől a Téli Varázs Siófokon címre keresztelt eseménysorozatot.
A kapcsolódó programok már november 26-án elindulnak, és a tervek szerint egészen karácsonyig várják majd az érdeklődőket, méghozzá nemcsak hétvégékre koncentrált eseményekkel, hanem gyakran hétköznapi elfoglaltságokkal is.
Az esemény központi helyszíne ismét a siófoki Fő tér lesz, ahol november 26-án már az Aranycsengő Adventi vásár is elindulhat majd az ünnepi díszekbe öltöztetett Víztorony körül, mely egy igazi csodás ünnepi mesevilággá alakul majd át.
Az állandó vásár mellett folyamatos gyermekprogramok, koncertek és körhinta várja majd az érdeklődőket, de lesz sült gesztenye, kürtöskalács, bejgli, forralt bor és megannyi más karácsonyi finomság is, tehát a hangulatfokozás egyenesen garantált.
Természetesen érdemes lesz követni a Kálmán Imre Művelődési Központ eseményeit is, ahol az aktívabb napokon rengeteg kapcsolódó esemény vár ránk, így ott lesz a Mézeskalács kiállítás, de színházi előadások és musicalek is színpadra kerülnek majd.
Konkrétan a Téli Varázs részeként november 26-án, szombaton számolhatunk az első tényleges kapcsolódó eseménnyel, aznap délután öt órakor ugyanis a Makam együttes gyermekkoncertje várható a Fő téri színpadon.
November 27-én, azaz vasárnap délután ugyanebben az időpontban kerül meggyújtásra az első adventi gyertya, majd ezt követően a Four Fathers énekegyüttes fellépése jön, akik speciális adventi koncerttel készültek erre a jeles alkalomra.
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
Ha a siófoki programok mellett egy igazán legendás történet színházi előadását tekintenénk meg most hétvégén, akkor szeptember 19-én, azaz szombaton este 19 órakor látogassunk el a veszprémi Hangvilla Multifunkcionális Közösségi [...]
A siófoki programok kedvelőinek nagy örömére szeptember 19-én a veszprémi Agóra Kulturális Központban mindenki megismerkedhet egy kicsit alaposabban is az örmény kultúrával, amely sokkal színesebb és változatosabb, mint azt elsőre [...]
A siófoki programok szerelmeseinek nagy örömére idén is megrendezésre kerülnek a Kulturális Örökség Napjai, amelyre szeptember 19-én és 20-án a Kálmán Imre Emlékház falai között kerülhet sor. A kétnapos rendezvény [...]