A korábbi évek hagyományait felölelve egy igazán különleges zenei csemegén, egy rendkívül sajátos eseményen vehetünk részt abban az esetben, ha a siófoki programok részeként november 29-én és 30-án ellátogatunk a közeli Veszprémbe.
Idén ugyanis évfordulós eseménnyel érkezik a Music Hungary Konferencia & Showcase, mely 2022-ben ünnepeli tíz éves évfordulóját, és ennek apropójából nemcsak egy megszokottan fergeteges szakmai esemény várja a zenekedvelőket, hanem rengeteg meglepetés is.
A X. Music Hungary Konferencia & Showcase középpontjába ezúttal a zene és az ember kapcsolata került, ami egy kifejezetten merész, illetve összetett témakör, azonban hol máshol, ha nem egy ilyen ízig-vérig szakmai eseményen lenne magabiztosan kitárgyalva, illetve minden aspektusból körüljárva.
Ennek megfelelően valóban rengeteg oldalról megközelítik majd a témát az előadások során, így legyen szó a magánéletről, az elmúlt évek és évtizedek technológiai változásairól, valamint a trendekről és a határterületekről, itt és most minden fontos témakörre sor kerülhet majd.
Mindezt természetesen az idei esztendőben rengeteg tematikus konferenciával, illetve grandiózusnak kikiáltott zenei programokkal szeretnék nyomatékosítani, illetve megünnepelni a szervezők, hogy a 10 éves évforduló garantáltan mindenkinek örök emlék és élmény maradhasson.
Sőt mi több, a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa részeként megrendezésre kerülő eseményen idén egy rangos szakmai díjátadóra is sor kerülhet majd, így akit érdekel a zene, azt biztosan megtalálja majd itt a számításait.
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
Az irodalomkedvelői siófoki programok kedvelőinek nagy örömére a nyár fővárosában ősszel sem áll meg az élet, hiszen két egymást követő irodalmi program kapcsolja össze a magyar és a finn irodalom [...]
A siófoki programok kedvelőinek nagy örömére szeptember 12-én, azaz most szombaton ismét a Balaton fővárosának közelében lép majd színpadra Azahriah, aki zenekarával és produkciójával a veszprémi Gyárkertben ad majd egy [...]
Szeptember 12-én ismét megtelik élettel a veszprémi Martinovics tér, ahová a siófoki programok kedvelőit is szeretettel várják 15 és 21 óra között, mert a Dózsavárosi Nyárbúcsúztató részeként egész délután változatos [...]