Kedveljük a minőségi színházi előadásokat? Akkor a siófoki programok mellett január 18-án, szerdán este 18 órakor érdemes lehet ellátogatni a Veszprémi Petőfi Színházba, ahol Topolcsányi Laura különleges színdarabja, az Árva szörny kerül bemutatásra.
A mintegy másfél órás darabot a Jászai Mari-díjas Tasnádi Csaba rendezte, a mű főszereplője pedig Robert volt, aki az egész világgal és saját magával is elveszítette a kapcsolatot, mert úgy véli, hogy senki sem szereti őt azért, ami.
Csak és kizárólag olyan feltételek mentén szereti őt mindenki, aminek nem tud megfelelni, még a szülei sem a személye miatt szeretik, csak annak a részéért, ami vállalható ebből az egészből, vagyis a szülői szeretet is feltételes, ha pedig kudarcot vall, nem lesz méltó rá.
Ezért megteremt egy hamis személyiséget, aki mindent tud, tökéletes, mindenható és egyben zseniális, szemben a gyermeki énnel. Ennek a kettőségnek köszönhetően egy filozofikus mélységekbe ereszkedő történet vár majd ránk, benne a szeretetre éhes emberképpel.
Ez a rendhagyó és egyben nagyszerű előadás mindössze két emberre lett írva, így Robert szerepében Keller Jánost, Annaként pedig Módri Györgyit találjuk, de közreműködött még a darabon Libor Katalin látványtervező, Péti Krisztina művészeti munkatárs, valamint Főző Ditta és Simai Dániel vizuális munkatársak.
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
Ha a siófoki programok mellett egy igazán legendás történet színházi előadását tekintenénk meg most hétvégén, akkor szeptember 19-én, azaz szombaton este 19 órakor látogassunk el a veszprémi Hangvilla Multifunkcionális Közösségi [...]
A siófoki programok kedvelőinek nagy örömére szeptember 19-én a veszprémi Agóra Kulturális Központban mindenki megismerkedhet egy kicsit alaposabban is az örmény kultúrával, amely sokkal színesebb és változatosabb, mint azt elsőre [...]
A siófoki programok szerelmeseinek nagy örömére idén is megrendezésre kerülnek a Kulturális Örökség Napjai, amelyre szeptember 19-én és 20-án a Kálmán Imre Emlékház falai között kerülhet sor. A kétnapos rendezvény [...]