Egy igazán bensőséges, filozofikus és egyben mélységekig hatoló esemény részesei lehetünk a siófoki programok mellett abban az esetben, ha ellátogatunk a veszprémi Ahimsza Jógaközpontba, ahol egy különleges februári hangfürdő várja majd az érdeklődőket.
A József Attila utca 9-es szám alatti jógaközpont február 25-én délután 17 órai kezdettel várja azokat, akik úgy érzik, hogy nem tudnak teljesen kikapcsolni, hogy nem tudnak elcsendesedni a gondolataik, és szeretnék végre pihenni, ellazulni a hétköznapi terhek súlya alatt.
A hangfürdő a gongok hangjaira épül fel, melyek annyira különleges hangterápiás eszközök, hogy segítségükkel lehetőségünk nyílik nemcsak testileg, hanem lelkileg egyaránt teljes egészében ellazulni, miközben egy különleges állapotban, valahol az ébrenlét és az álom határán lebegünk.
A hangfürdőn nem szükséges semmiféle előzetes képzettség, csak kényelmes viselet és nyitott elme. Az első öt percben először finoman átmozgatjuk majd a testet, hogy utána kényelmes legyen ülni vagy feküdni – ki-ki a maga módja szerint.
Nyugalmi állapotban jógavezetővel aztán célzott relaxáció kezdődik, amivel végighaladhatunk az egész testen, hogy teljes mértékben ellazulhassunk, majd ezt követően a résztvevőknek semmi más dolguk nem lesz, minthogy élvezzék a hangokat, melyek ismeretlen tájakra repítik majd őket.
Az eseményen koshi harangok, sámándobok és didgerido is megszólal majd, az eseményt pedig közös gyógyteázás, valamint megosztókör zárja.
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
A Kálmán Imre Művelődési Központ hosszú évtizedek óta a siófoki programok egyik központi helyszíneként funkcionál mind a helyiek, mind a turisták számára, és éppen ezért a központ fennállásának 50. évfordulóját [...]
Az irodalomkedvelői siófoki programok kedvelőinek nagy örömére a nyár fővárosában ősszel sem áll meg az élet, hiszen két egymást követő irodalmi program kapcsolja össze a magyar és a finn irodalom [...]
A siófoki programok kedvelőinek nagy örömére szeptember 12-én, azaz most szombaton ismét a Balaton fővárosának közelében lép majd színpadra Azahriah, aki zenekarával és produkciójával a veszprémi Gyárkertben ad majd egy [...]