Ismét egy különleges koncert részesei lehetnek, akik a siófoki programok mellett február 27-én hétfőn, vagy február 28-án kedden este 19 órakor ellátogatnak a veszprémi Hangvilla nagytermébe, ahol dupla koncerttel készül a Mendelssohn Kamarazenekar.
A kétnapos esemény mindkét időpontján ugyanaz a felállás várja majd az érdeklődőket, így aki lemarad az első napról, az másnap még bepótolhatja ezt a rendhagyó fellépést, aminek részeként több nagyszerű klasszikus zeneszerző művét ismerhetjük meg élőzenés formában.
A kamarazenekar részéről ugyanis három különleges, jól ismert, élőben mégis ritkán halott művet állított a középpontba, így mindkét estén felcsendül majd Bach A-moll hegedűversenye, Dubrovay-tól a Versenymű cimbalomra és vonósokra című tétele, valamint Debussy G-moll vonósnégyese (No. 1 op. 10).
A koncerteken közreműködik majd a Mendelssohn Kamarazenekar mellett Lukács Miklós, az Artisjus- és Gramofon-díjas cimbalomművész, miközben az egész esemény művészeti vezetője Kováts Péter volt, aki nélkül nehezen valósult volna meg az egész.
A Bartók-Pásztory díjjal kitüntetett Mendelssohn Kamarazenekar egyébiránt egy nemcsak Magyarországon, hanem a világ számos pontján ismert formáció, akik a barokk kortól kezdve, a klasszikán át a 20. század legismertebb műveit egyaránt felvették repertoárjukba.
Több ősbemutató köthető a nevükhöz, koncertjeiken pedig rendszerint fellépnek a hazai és a külföldi zenei élet legkiválóbb szólistái és karmesterei.
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
Ha szeretjük a kortárs irodalmat és szívesen olvasunk olyan könyveket, amelyek mondhatni tabudöntögetésről szólnak, akkor szeptember 23-án, azaz most szerdán 17 órakor a siófoki programok részeként látogassunk el a BRTK [...]
Ha a siófoki programok mellett egy igazán legendás történet színházi előadását tekintenénk meg most hétvégén, akkor szeptember 19-én, azaz szombaton este 19 órakor látogassunk el a veszprémi Hangvilla Multifunkcionális Közösségi [...]
A siófoki programok kedvelőinek nagy örömére szeptember 19-én a veszprémi Agóra Kulturális Központban mindenki megismerkedhet egy kicsit alaposabban is az örmény kultúrával, amely sokkal színesebb és változatosabb, mint azt elsőre [...]