Egy igazi utcazenei esemény részesévé válhatunk abban az esetben, ha március 28-án a siófoki programok mellett ellátogatunk a veszprémi Papírkutyába este 19 órai kezdettel, ahol egészen másfél órán keresztül lehetőségünk nyílik majd élvezni a Tanga Elektra koncertjét.
A mindenki által szabadon látogatható esemény azért lesz különleges, mert a Németországból, azon belül is konkrétan Berlinből származó zenekar egy igazán ellenállhatatlan elegyét játssza az elektronikus lágy zenéknek, valamint a soulnak, ami közel sem tekinthető hétköznapi párosításnak.
A Papírkutya Kultúrbisztróba érkező bandát nagyon sokan ismerhetik már, akik az elmúlt években ellátogattak az Utcazene Fesztiválra, hiszen a Tanga Elektra a korábbi években kétszer is járt már ezen az eseményen, és mindkét alkalommal életre szóló élményeket okozott a rajongóknak.
A Tanga Elektra érdekessége, hogy a duó valójában egy testvérpáros, akik gyerekkoruk óta együtt zenélnek, és produkciójuk kétségtelenül eredeti, mi több megismételhetetlen, elég csak megnézni előadás közben David Englert, aki elektromos hegedűjéből a csatlakoztatott pedáloknak köszönhetően olyan sokféle hangzást képes kicsikarni, hogy az egyenesen megdöbbentő.
Természetesen testvére, Elias teljesítményét sem szabad figyelmen kívül hagyni, hiszen dobosként a legkülönfélébb tárgyakat szólaltatja meg ütőhangszerként, így például még egy gitártokot is beépített felszerelésébe, mely tökéletes hátteret nyújt a rájuk jellemző erősen improvizatív stílusnak, amit olyan hatások fűszereznek, mint az elektronikus zenék, a soul, a reggae vagy a jazz.
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
A Kálmán Imre Művelődési Központ hosszú évtizedek óta a siófoki programok egyik központi helyszíneként funkcionál mind a helyiek, mind a turisták számára, és éppen ezért a központ fennállásának 50. évfordulóját [...]
Az irodalomkedvelői siófoki programok kedvelőinek nagy örömére a nyár fővárosában ősszel sem áll meg az élet, hiszen két egymást követő irodalmi program kapcsolja össze a magyar és a finn irodalom [...]
A siófoki programok kedvelőinek nagy örömére szeptember 12-én, azaz most szombaton ismét a Balaton fővárosának közelében lép majd színpadra Azahriah, aki zenekarával és produkciójával a veszprémi Gyárkertben ad majd egy [...]