Szeretjük az igazán elragadó indie folk előadók koncertjeit? Akkor a siófoki programok részeként nekünk is érdemes lesz ellátogatnunk április 4-én, kedden este19 órai kezdettel a veszprémi Papírkutyába (Szabadság tér 9.), ahol egy az undergroundban népszerű énekesnő áll majd színpadra.
Ő nem más, mint Izzie Yardley, aki tökéletes háttérzenét képes biztosítani a megfáradt, szürke, lusta és melankolikus délutánokra és estékre, hiszen olyan kellemesen derűs, fátyolos és egyben emlékezetes dalcsokrokkal azonosíthatjuk őt, melyek garantáltan egy életre a szívünkbe zárják Izzie-t.
Az indie és a folk műfaj világából érkező énekesnő hátterét nem titkoltan a klasszikus zene, valamint nem kevés jazz adja, ami elsődlegesen annak köszönhető, hogy saját bevallása szerint Nick Drake és Kate Bush voltak a legnagyobb hatásai.
Az énekesnő már 2020-ban kiadta az első kislemezét, amikor gyorsan felkapta rá a fejét mindenki, hiszen a karanténhelyzetben szükség volt a friss hangokra, így csakhamar világhírnévre tett szert, majd várható volt, hogy csakhamar érkezik az első nagylemez is.
Erre nem kellett túl sokáig várni, hiszen nemrégiben meg is jelent, időközben pedig a legnagyobb indie-folk fesztiválokon volt fellépő, úgy mint a Glastonbury, a Black Deer vagy a Green Note.
Miközben Izzie Yardley leginkább saját zenéjével vált ismertté, vokalistaként rengeteg nagyobb előadó mellett is megfordult már, így találkozhattunk a nevével Tom Jones, sőt még a Freddie and the Scenarios mellett is.
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
Ha szeretjük a kortárs irodalmat és szívesen olvasunk olyan könyveket, amelyek mondhatni tabudöntögetésről szólnak, akkor szeptember 23-án, azaz most szerdán 17 órakor a siófoki programok részeként látogassunk el a BRTK [...]
Ha a siófoki programok mellett egy igazán legendás történet színházi előadását tekintenénk meg most hétvégén, akkor szeptember 19-én, azaz szombaton este 19 órakor látogassunk el a veszprémi Hangvilla Multifunkcionális Közösségi [...]
A siófoki programok kedvelőinek nagy örömére szeptember 19-én a veszprémi Agóra Kulturális Központban mindenki megismerkedhet egy kicsit alaposabban is az örmény kultúrával, amely sokkal színesebb és változatosabb, mint azt elsőre [...]