Igazán rendhagyó fesztiválnak lehetnek részesei azok, akik április 19. és április 21. között, vagyis az előttünk álló napokban a siófoki programok részeként ellátogatnak Balatonfüredre, ahol az Életet az Éveknek név alatt egy rendhagyó esemény veszi kezdetét.
A XII. Balatonfüredi Fesztivál részeként megrendezésre kerülő eseményen a nyugdíjas amatőr művészek és művészeti együttesek kapják a központi szerepet a városban található Annabella Hotelben, ahol idén már sokadik alkalommal, hagyománytisztelő jelleggel kerül sor.
Az eseményen rengeteg különféle produkció várja majd az amatőr művészeket és nézőket egyaránt, egy élményekben gazdag, határozottan vidám, és a hajlott korú célközönség ellenére is fiatalos esemény vár majd ránk, ahol mindenki újra megélhető fénykorát.
A fesztiválon természetesen rengeteg társasági esemény várja majd az érdeklődőket, és miközben jobbnál jobb előadók szórakoztatják majd egymást és a nézőket, lesz lehetőség kisvonatozni, hajóra szállni, részt venni egy buszos kiránduláson Tihanyban, valamint ismerkedni egy különleges zenés-táncos estén.
A fesztivál részeként természetesen sztárvendég is megjelenik majd, így fellép a fesztiválon Soltész Rezső, aki mellett szóló énekesek, vers-, próza- és mesemondók, hangszeres szólisták, együttesek, népdalkörök, énekkarok, tánccsoportok és színjátszók egyaránt színpadra lépnek majd – egyéni szereplők esetén 5-, csoportosoknál 8 perces műsoridővel.
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
Ha a siófoki programok mellett egy igazán legendás történet színházi előadását tekintenénk meg most hétvégén, akkor szeptember 19-én, azaz szombaton este 19 órakor látogassunk el a veszprémi Hangvilla Multifunkcionális Közösségi [...]
A siófoki programok kedvelőinek nagy örömére szeptember 19-én a veszprémi Agóra Kulturális Központban mindenki megismerkedhet egy kicsit alaposabban is az örmény kultúrával, amely sokkal színesebb és változatosabb, mint azt elsőre [...]
A siófoki programok szerelmeseinek nagy örömére idén is megrendezésre kerülnek a Kulturális Örökség Napjai, amelyre szeptember 19-én és 20-án a Kálmán Imre Emlékház falai között kerülhet sor. A kétnapos rendezvény [...]