Egy hétköznapinak egyáltalán nem nevezhető színházi előadás, de inkább koncertszínház várja majd a siófoki programok kedvelőit április 21-én, pénteken este 19 órakor a veszprémi Hangvillában, ahová Udvaros Dorottya hozza el különleges előadását.
A túlélő dala címre keresztelt koncertszínházi esemény középpontjában bár Udvaros Dorottya, a mindenki által ismert és kedvelt színésznő áll majd, azonban mellette több ismert zenész lesz a segítségére abban, hogy dalai megszólaljanak.
A zenés utazás a Majdnem valaki című albumra épül majd fel, melynek részeként korábban csodálatos, gyakran szórakoztató emberi történetek kerültek feldolgozása zenés formában, méghozzá a Kossuth-, József Attila- és Balázs Béla-díjas író, Bereményi Géza szövegeivel.
Bereményi tökéletesen megmutatja, hogy milyen az a kor, amiben most létezünk, szeretünk, élünk, illetve csak túlélünk. Az estén elhangzó dalok zenéjét Hrutka Róbert, a Fonogram- és Artisjus-díjas zenész, énekes és zeneszerző írta, aki maga is megjelenik majd a színpadon.
Méghozzá olyan ismert és magasan kvalifikált zenészek társaságában, mint Markó Ádám (dobok), Fehérvári Attila (basszusgitár), Kalmus Felicián (cselló) és Galambos Zoltán (billentyűs hangszerek).
Ez az este tehát az egyéniségek találkozásáról szól majd, a főszerepben egy rendhagyó zenei élménnyel, ahol a zene, a szöveg és az előadásmód egyaránt tökéletes egységet tükröz.
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
Ha a siófoki programok mellett egy igazán legendás történet színházi előadását tekintenénk meg most hétvégén, akkor szeptember 19-én, azaz szombaton este 19 órakor látogassunk el a veszprémi Hangvilla Multifunkcionális Közösségi [...]
A siófoki programok kedvelőinek nagy örömére szeptember 19-én a veszprémi Agóra Kulturális Központban mindenki megismerkedhet egy kicsit alaposabban is az örmény kultúrával, amely sokkal színesebb és változatosabb, mint azt elsőre [...]
A siófoki programok szerelmeseinek nagy örömére idén is megrendezésre kerülnek a Kulturális Örökség Napjai, amelyre szeptember 19-én és 20-án a Kálmán Imre Emlékház falai között kerülhet sor. A kétnapos rendezvény [...]