Jelentős fejlesztések zajlottak Veszprémben az elmúlt néhány évben azért, hogy a város végre egy sokkal zöldebb, sokkal európaibb formát mutathasson az itt lakók és az ide látogatók számára, ennek az eredményét pedig a siófoki programok részeként most mi is megtapasztalhatjuk.
Veszprémről ugyanis minden elmondható, csak az nem, hogy túl sok parkkal, illetve zöldövezettel rendelkezik – leszámítva az állatkertet, illetve a vár környékét, ezért a városvezetés úgy döntött, hogy még tovább zöldítik egy kicsit az összképet.
Az új park a Csernák Antal Zeneiskolánál, a Megyeház térnél nyílik meg, ahol most történelmi eseménynek lehetünk a részesei, hiszen lehetőségünk nyílik arra, hogy először tegyünk egy nagy sétát Veszprém legújabb parkjában és zöldövezetében.
A Zöld város projekt részeként megvalósuló esemény Veszprém egyik legújabb büszkesége, mi több ékszerdoboza lett, és bár egyelőre még el van zárva a nagyközönség elől, azonban május 3-án, szerdán délután 16:30-tól az elsők között lehetünk majd, akik birtokba veszik az új sétányt, és megtekintik a frissen létesült közparkot.
A helyszín a zeneiskola előtti tér, amivel egyetemben a Laczkó Dezső Múzeum, a Szent Miklós-szeg és az Erzsébet-liget teljes megújulása is megtörténik, azaz Veszprém egy jelentős darabkája nemcsak megújul, hanem egyben teljes egészében átalakul, kizöldül.
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
Ha a siófoki programok mellett egy igazán legendás történet színházi előadását tekintenénk meg most hétvégén, akkor szeptember 19-én, azaz szombaton este 19 órakor látogassunk el a veszprémi Hangvilla Multifunkcionális Közösségi [...]
A siófoki programok kedvelőinek nagy örömére szeptember 19-én a veszprémi Agóra Kulturális Központban mindenki megismerkedhet egy kicsit alaposabban is az örmény kultúrával, amely sokkal színesebb és változatosabb, mint azt elsőre [...]
A siófoki programok szerelmeseinek nagy örömére idén is megrendezésre kerülnek a Kulturális Örökség Napjai, amelyre szeptember 19-én és 20-án a Kálmán Imre Emlékház falai között kerülhet sor. A kétnapos rendezvény [...]