Aki kedveli az olyan workshopokat, ahol nemcsak új technikákat és megoldásokat tanulhat meg, hanem mindemellett még lehetősége van maradandót alkotni is, akkor a siófoki programok mellett érdemes ellátogatni május 24-én Veszprémbe.
Szerda délután 16:30-kor ugyanis Suibokuga név alatt japánm tusfestés workshopot tart a Dubniczay-palotában Pattantyús Orsolya keramikusművész, aki az eredetileg Kínából eredeztethető monokróm tusfestészet alaposan továbbfejlesztett változatát tárja az érdeklődők elé.
Ez a különleges művészeti forma ugyanis még a 14. században, a Zen szerzetesek segítségével tudott eljutni Japánba, érdekessége pedig leginkább az, hogy teljes mértékig csak a dolgok leglényegesebb részét ragadja meg, ezért a tiszta papíron nagyon határozott és bátor ecsetvonások kapják a központi szerepet.
A workshop célja a technika teljes mértékű elsajátítása rendkívüli mélységekig, ezáltal a távolkeleti tusfestészet minden eszközét meg kell ismerniük a résztvevőknek, így még azt is, hogy miként lehet a dörzskövek segítségével tintát készíteni kőtusból.
Ezt követik a fontosabb ecsetvonások, melyek megismerését és begyakorlását a tényleges festészet követi majd, így megismerkedhetnek a jelentkezők a cseresznyevirág festésének alapjaival.
A foglalkozás nem igényel előzetes képzettséget, azonban a kitartásra, a nyitottságra és az összpontosításra nagy szükség lesz. A munkához minden eszközt a helyszínen biztosítanak, azonban fontos, hogy a workshop maximum tíz fő részvételére biztosított alkalmanként.
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
A siófoki programok kedvelőinek nagy örömére szeptember 19-én a veszprémi Agóra Kulturális Központban mindenki megismerkedhet egy kicsit alaposabban is az örmény kultúrával, amely sokkal színesebb és változatosabb, mint azt elsőre [...]
A siófoki programok szerelmeseinek nagy örömére idén is megrendezésre kerülnek a Kulturális Örökség Napjai, amelyre szeptember 19-én és 20-án a Kálmán Imre Emlékház falai között kerülhet sor. A kétnapos rendezvény [...]
A Kálmán Imre Művelődési Központ hosszú évtizedek óta a siófoki programok egyik központi helyszíneként funkcionál mind a helyiek, mind a turisták számára, és éppen ezért a központ fennállásának 50. évfordulóját [...]