A korábbi években tapasztalt nagy sikerre való tekintettel idén is megrendezésre kerül június 20. és június 26. között az Everness Fesztivál 2023 névre keresztelt esemény, mely a siófoki programok részeként több helyszínen, de a Balaton fővárosa közelében, főleg a sóstói régióban várható.
A fesztiválon több mint 300 program közül válogathatnak az érdeklődők, így lesznek koncertek, előadások, de természetesen nem hiányoznak majd a sorból a workshopok, a jógaórák és a különféle szakrális szertartások sem.
Mint ismert, az Everness Fesztivál már hosszú évek óta egyfajta közös teret képvisel a tudatosságra és a személyes fejlődésre nyitott emberek között a Balaton partján, ahol mindenki megtapasztalhatja a testi-lelki egyensúly elérését, a holisztikus jólétet, mindezt egyfajta kreatív és művészi kifejezőkészség társaságában.
A rendezvényen már több éve magabiztos fellépőként vannak jelen a legjobb hazai és nemzetközi világzenei produkciók, legyen szó akár szólistákról, akár zenekarokról, akár írókról, tanítókról, terapeutákról vagy éppen oktatókról és trénerekről.
Idén sem lesz ez másként, így június 22-én például a Yaima duó ad koncertet a fesztiválon, június 23-án pedig David Lesage lép fel az elektronikus és akusztikus formációjával, majd június 25-én először lép magyar színpadra Sam Garrett énekes-dalszerző.
Június 26-án aztán hosszabb szünetet követően ismét összeáll a Freedom Café formációja, de nemcsak zenei vonatkozású előadók közül válogathatunk majd, lévén itt lesz Laár András, Tari Valéria, Bóna László, Domján András, Pál Feri, de még Varga Lívius is többek között.
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
A siófoki programok kedvelőinek nagy örömére szeptember 19-én a veszprémi Agóra Kulturális Központban mindenki megismerkedhet egy kicsit alaposabban is az örmény kultúrával, amely sokkal színesebb és változatosabb, mint azt elsőre [...]
A siófoki programok szerelmeseinek nagy örömére idén is megrendezésre kerülnek a Kulturális Örökség Napjai, amelyre szeptember 19-én és 20-án a Kálmán Imre Emlékház falai között kerülhet sor. A kétnapos rendezvény [...]
A Kálmán Imre Művelődési Központ hosszú évtizedek óta a siófoki programok egyik központi helyszíneként funkcionál mind a helyiek, mind a turisták számára, és éppen ezért a központ fennállásának 50. évfordulóját [...]