Idén is megrendezésre kerül a Balaton déli partjának egyik, ha nem a legnagyobb zenei fesztiválja, mely a nyár fővárosának szomszédságában, Zamárdiban kerül megrendezésre, így a siófoki programok részeként érdemes megnézni a fellépők névsorát.
A június 28. és július 1. között megrendezésre kerülő Balaton Soundon ugyanis jobbnál-jobb előadók érkeznek majd Zamárdiba, így szerdán például olyan világsztárok lépnek színpadra, mint Yves V, Kungs, az amerikai KSHMR és a holland Hardwell.
Csütörtökön aztán a Goodboys, a Regard, az Ofenbach és a mindenki által ismert Tiesto kapják a főszerepet, míg pénteken a Justus, a hazai Halott Pénz, Metzker Viktória, a Vini Vici és a nap fő attrakciója: Armin Van Buuren is színpadra áll.
Szombaton aztán a holland Blasterjaxx nyitja a nagyszínpadot, akit Majka és a Don Diablo követ, hogy a napot és az egész fesztivált a Dimitri Vegas & Like Mike duó zárhassa. Mindezek pedig csak a nagyszínpad fellépői voltak!
A Balaton Soundon ugyanis az idei évben sem lesz hiány a kisebb színpadokból, melyeken különféle ismert előadók lépnek fel, így garantált, hogy koradélutántól másnap hajnalig minden egyes nap találunk majd egy olyan koncertet, ahol jól érezhetjük magunkat.
Ezen felül a koncerteket folyamatos programok kísérik majd, miközben a Balaton közelsége, a rengeteg ember, a kitűnő ételek és italok, valamint az a semmivel sem összehasonlítható hangulat is kísér, ami hosszú évek óta csak a Balaton Soundra jellemző.
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
Ha szeretjük a kortárs irodalmat és szívesen olvasunk olyan könyveket, amelyek mondhatni tabudöntögetésről szólnak, akkor szeptember 23-án, azaz most szerdán 17 órakor a siófoki programok részeként látogassunk el a BRTK [...]
Ha a siófoki programok mellett egy igazán legendás történet színházi előadását tekintenénk meg most hétvégén, akkor szeptember 19-én, azaz szombaton este 19 órakor látogassunk el a veszprémi Hangvilla Multifunkcionális Közösségi [...]
A siófoki programok kedvelőinek nagy örömére szeptember 19-én a veszprémi Agóra Kulturális Központban mindenki megismerkedhet egy kicsit alaposabban is az örmény kultúrával, amely sokkal színesebb és változatosabb, mint azt elsőre [...]