Újabb különleges esemény részeseivé válhatnak azok, akik a siófoki programok mellett július 8-án ellátogatnak a közeli Veszprémbe, a Március 15. úti Sportcsarnokban ugyanis újfent megrendezésre kerül az Eurotrack 2023 névre keresztelt esemény.
A Nemzetközi Vasútmodell Kiállítás elnevezés alatt is ismert esemény egyik célja, hogy a szervezők összeállítsák, illetve bemutassák a közönségnek Magyarország leghosszabb nemzetközi terepasztalát, amihez több európai klub közreműködésére van szükség.
A terepasztal méretarányos formában prezentál nagyon sok korabeli és mai vonatmodellt, méghozzá sokszínű, élethű és egyben méretarányos tájak társaságában. A kiállításon az Eurotrack Vasútmodellező Klubok Európai Szövetségének több jeles képviselője is megtalálható, így a magyarok mellett angolok, franciák, németek, hollandok, osztrákok, olaszok, románok, horvátok, szlovákok és szlovénok is prezentálnak majd.
Ennek köszönhetően a látogatók nemcsak magyar-, hanem nagyon sok külföldi részletet is megcsodálhatnak majd az egyes országok sajátos vonatjai mellett, méghozzá kisebb-nagyobb mozgó jelenetek és különféle attrakciók társaságában.
A kiállítás egyik exkluzív és egyben különleges része lesz, hogy most először elevenedik meg makett formájában a Kapuvári Gazdasági vasút, amit a helyszínen minden látogató megcsodálhat és ki is próbálhat majd.
Sőt mi több, nem is lenne igazi vasútmodell kiállítás, ha nem próbálhatnák ki az érkezők saját kézügyességüket, ezáltal bárki belekóstolhat a modellezés és modellépítés tudományába.
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
Ha a siófoki programok mellett egy igazán legendás történet színházi előadását tekintenénk meg most hétvégén, akkor szeptember 19-én, azaz szombaton este 19 órakor látogassunk el a veszprémi Hangvilla Multifunkcionális Közösségi [...]
A siófoki programok kedvelőinek nagy örömére szeptember 19-én a veszprémi Agóra Kulturális Központban mindenki megismerkedhet egy kicsit alaposabban is az örmény kultúrával, amely sokkal színesebb és változatosabb, mint azt elsőre [...]
A siófoki programok szerelmeseinek nagy örömére idén is megrendezésre kerülnek a Kulturális Örökség Napjai, amelyre szeptember 19-én és 20-án a Kálmán Imre Emlékház falai között kerülhet sor. A kétnapos rendezvény [...]