Egy igazi gyermekelőadást keresünk a legkisebbek számára? Akkor a siófoki programok mellett érdemes lehet ellátogatni július 26-án délelőtt 10:30-kor Balatonföldvárra, ahol a Kultikötőbe érkezik a méltán ismert és elismert Ziránó Színház.
A társulat egy klasszikus, mindenki által ismert mesélt állít a középpontba, méghozzá olyan különleges és minőségi feldolgozás társaságában, ahogyan azt csak nagyon ritkán láthatta még korábban a nagyérdemű publikum.
Nem mellesleg a Ziránó Színház nagy figyelmet fordított arra, hogy előadásuk kicsiknek és nagyoknak egyaránt örömet okozzon, hiszen egy igazán klasszikus mesejáték kerül terítékre drótos marionett bábok közbenjárásával, kellemes zenei kíséret mentén.
A történetet mindenki jól ismeri. A három kismalac boldogan éli világát, mígnem találkoznak a farkassal, aki elől úgy próbálnak elbújni, hogy házat építenek. Az első szalmából, a második fából, a harmadik viszont téglából építi menedékét, és végül némi csellel, de sikeresen megmenekülnek majd a malackák.
A mintegy 40 perces előadás – szünet nélkül – 3 éves kortól ajánlott. A művet Pfeifer Zsófia és Varga Péter Róbert adják elő, és míg rendezője Boráros Milanda, zeneszerzője pedig Schulteisz Gábor volt, az előadást tervezte és előkészítette Boráros Szilárd.
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
A siófoki programok kedvelőinek nagy örömére szeptember 19-én a veszprémi Agóra Kulturális Központban mindenki megismerkedhet egy kicsit alaposabban is az örmény kultúrával, amely sokkal színesebb és változatosabb, mint azt elsőre [...]
A siófoki programok szerelmeseinek nagy örömére idén is megrendezésre kerülnek a Kulturális Örökség Napjai, amelyre szeptember 19-én és 20-án a Kálmán Imre Emlékház falai között kerülhet sor. A kétnapos rendezvény [...]
A Kálmán Imre Művelődési Központ hosszú évtizedek óta a siófoki programok egyik központi helyszíneként funkcionál mind a helyiek, mind a turisták számára, és éppen ezért a központ fennállásának 50. évfordulóját [...]