Mindenkinek lehetősége nyílik megünnepelni A magyar festészet napját abban az esetben, ha október 18-án, szerdán ellátogat a siófoki programok részeként a Kálmán Imre Emlékházba, ahol délelőttől kezdve egészen késő délutánig várják majd kapcsolódó események a festészet szerelmeseit.
A esemény először leginkább a kisebbeket, a kisiskolásokat célozza majd meg, akiket több turnusban várnak a szervezők szerda délelőtt 10 órától egészen délután 15 óráig, méghozzá Barátom, a festő címmel.
Ez a különleges múzeumpedagógiai foglalkozás elsődlegesen az iskolásoknak szól – legfeljebb 6. osztályos korig –, a cél pedig az lesz, hogy az érkezők egy átfogó kézművesfoglalkozás részeként közelebbről is megismerkedhessen a festészettel.
Az eseményen való részvétel előzetes bejelentkezést igényel, amire lehetőség nyílik közvetlenül az emlékház- vagy a helyi könyvtár gyermekrészlegének elérhetőségein.
Természetesen a nagyobbakat és a felnőtteket sem hagyták ki a sorból a készítők, hiszen 15:30-tól Ki járt a műhelyemben? címmel különleges múzeumpedagógiai játékok veszik kezdetüket, amelyek minden korosztálynak szólnak, természetesen némi kézműveskedéssel nyakon öntve.
Minderre különleges helyszínen, a Siófokon született világhírű operettkomponista, Kálmán Imre egykori szülőházában, a ma múzeumként működő Kálmán Imre Emlékházban kerül sor.
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
Az irodalomkedvelői siófoki programok kedvelőinek nagy örömére a nyár fővárosában ősszel sem áll meg az élet, hiszen két egymást követő irodalmi program kapcsolja össze a magyar és a finn irodalom [...]
A siófoki programok kedvelőinek nagy örömére szeptember 12-én, azaz most szombaton ismét a Balaton fővárosának közelében lép majd színpadra Azahriah, aki zenekarával és produkciójával a veszprémi Gyárkertben ad majd egy [...]
Szeptember 12-én ismét megtelik élettel a veszprémi Martinovics tér, ahová a siófoki programok kedvelőit is szeretettel várják 15 és 21 óra között, mert a Dózsavárosi Nyárbúcsúztató részeként egész délután változatos [...]