Imádjuk Cseh Tamás dalait? Szeretnénk méltóképpen megismerni a legendás magyar zenész és zeneszerző életútját, illetve munkásságát? Ebben az esetben a siófoki programok mellett látogassunk el november 4-én délután a balatonfüredi Szőcs Géza Irodalmi Szalonra.
A Honvéd utca 2-4. szám alatt megrendezendő esemény annak apropójából született, hogy Cseh Tamás éppen idén lenne 80 esztendős, azonban több évtizeddel ezelőtt megénekelt dalai még ma is orbitális erővel hatnak az emberre, egyszerűségük ellenére rendkívül személyesek és határozottan a lélekre hatnak.
Cseh Tamás ugyanis a legegyszerűbb dolgokat is képes volt elemi erővel megénekelni. Többek között még Bereményi Géza szövegeit is, aminek hatására az ember úgy érezhette magát, hogy megérkezett valahová, hogy elért hozzá az üzenet, ami mindig segítséget nyújt megérteni vagy elfogadni azt, ami éppen és akkor probléma.
Az esemény délután 16 órai kezdettel indul, részeként pedig elsőként egy közös főhajtásra kerül sor Cseh Tamás emlékfalánál, amit a Tagore sétányon emeltek, így aki szeretne, egy-egy szál virággal és mécsessel készülhet.
Ezt követően az egybegyűltek a Szőcs Géza Irodalmi Szalon programjaként 16:30-tól meghallgathatják a Kaland Barátom című előadást, aminek részeként maga Másik János zeneszerző és énekes emlékezik meg egykori barátjáról, azaz Cseh Tamásról, méghozzá Jász Attila költő társaságában.
Az este folyamán ráadásul különféle dalok hangzanak el a Kaland Barátom című önálló estjéből is, hiszen zeneszó nélkül egyetlen Cseh Tamás megemlékezés sem lehet az igazi.
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
A siófoki programok kedvelőinek nagy örömére szeptember 19-én a veszprémi Agóra Kulturális Központban mindenki megismerkedhet egy kicsit alaposabban is az örmény kultúrával, amely sokkal színesebb és változatosabb, mint azt elsőre [...]
A siófoki programok szerelmeseinek nagy örömére idén is megrendezésre kerülnek a Kulturális Örökség Napjai, amelyre szeptember 19-én és 20-án a Kálmán Imre Emlékház falai között kerülhet sor. A kétnapos rendezvény [...]
A Kálmán Imre Művelődési Központ hosszú évtizedek óta a siófoki programok egyik központi helyszíneként funkcionál mind a helyiek, mind a turisták számára, és éppen ezért a központ fennállásának 50. évfordulóját [...]