Ha mindig is érdekelt minket a csillagászat és szívesen megismerkednénk a világegyetemmel, akkor a siófoki programok mellett bátran látogassunk el október 5-én, azaz most szombaton délelőtt 10 órakor a veszprémi Eötvös Károly Könyvtárhoz.

Itt ugyanis a bejárat fölötti teraszon tart majd alapos bemutatót a Bakonyi Csillagászati Egyesület, akik természetesen professzionális távcsöveket is hoznak az érdeklődők számára annak érdekében, hogy bárki belenézhessen és elvarázsolhassa a csillagászat csodája.

A távcsöves bemutatóra a tervek szerint délelőtt 10 és 11 órakor kerül majd sor, a középpontjában nappali csillagunkkal, azaz a Nap felszínének vizsgálatával, hiszen ez az égitest elég különleges ahhoz, hogy biztonságos keretek között még napközben is érdemes legyen vizsgálni.

Rossz idő esetén sajnos a távcsövek kipróbálásának a lehetősége elmarad, ilyen esetben a ZUG-ban ismerkedhetnek velük az érkezők, illetve beszélgethetnek az egyesület csillagászaival.

Érdemes lesz azonban tovább is maradni a helyszínen, hiszen Az égi kövek rejtélyes világa címmel egy különleges interaktív előadást tartanak 11 és 13 óra között a meteoritokról, így mindent megtudhatunk róluk, hogy honnan származnak, miből állnak, hogyan lehet gyűjteni őket, sőt mi több, néhány égből hullott követ kézbe is vehetnek majd az érkezők, illetve lehetőségük nyílik megismerni az egyesület által létrehozott gyűjtemény darabkáit.

KIEMELT AJÁNLATAINK

Hozza ki a maximumot a Mala Élményből!

Felejthetetlen élményprogramokkal és exkluzív csomagajánlatokkal várjuk a Balaton-partján! Kérjük kattintson az alábbi gombok valamelyikére!

KIEMELT AJÁNLATAINK

Hozza ki a maximumot a Mala Élményből!

Felejthetetlen élményprogramokkal és exkluzív csomagajánlatokkal várjuk a Balaton-partján! Kérjük kattintson az alábbi gombok valamelyikére!

ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN

További programok