Amennyiben szeretnénk részesei lenni egy igazi kulturális beszélgetésnek, mi több egy komplett beszélgetéssorozatnak, amelynek főszereplője Veszprém egyik ikonikus művésze, akkor a siófoki programok mellett látogattunk el a veszprémi Kabóca Bábszínházba.

Ide várják majd vendégül október 14-én, hétfőn este 19 óra magasságában Krámer Györgyöt, az ország egyik leghíresebb táncosát és koreográfusát, aki azon túl, hogy már megszámlálhatatlanul sok színházi előadási és egyéb művészeti produkció kíséri pályafutását, a közéleti szerepvállalása is megkerülhetetlen.

Amennyiben ő maga nem vesz részt valamelyik produkcióban, akkor is biztosak lehetünk benne, hogy legalább látogatóként felbukkan a közönség soraiban, hogy csillogó szemeivel és karizmatikus kisugárzásával erősítse a rendezvényt.

Bár táncosként szinte mindenki jól ismeri, azt viszont kevesebben tudják róla, hogy néhány évvel ezelőtt az Utas és Holdvilág Antikváriumban moderátori szerepet vállalta, hogy egy kulturális és közéleti beszélgetéssorozatot indíthasson. Ez volt A kérdező: Krámer György, aminek részeként gyakran személyes, mély és egyben gondolatébresztő témákat tárt a látogatók elé.

Jártak nála miniszterek, lelkészek, de még polgármesterek is, a kezdeményezés azonban sajnos időközben sírba szállt. Mostanáig, hiszen Krámer György visszatér, és a Kabóca Bánszínházban folytatja a korábban megkezdett utat, méghozzá szabad témaválasztással, így hol a környezetvédelemről, hol a fenntarthatóságról, hol az alternatív oktatási lehetőségekről.

KIEMELT AJÁNLATAINK

Hozza ki a maximumot a Mala Élményből!

Felejthetetlen élményprogramokkal és exkluzív csomagajánlatokkal várjuk a Balaton-partján! Kérjük kattintson az alábbi gombok valamelyikére!

KIEMELT AJÁNLATAINK

Hozza ki a maximumot a Mala Élményből!

Felejthetetlen élményprogramokkal és exkluzív csomagajánlatokkal várjuk a Balaton-partján! Kérjük kattintson az alábbi gombok valamelyikére!

ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN

További programok