Igencsak változatos előadások közül válogathatnak maguknak azok, akik a siófoki programok részeként színházközpontú előadásokat szeretnének megtekinteni, hiszen október 26-án a Magyar Zenés Színház is a városba látogat, hogy előadja A víg özvegy című darabot.

Az előadás szombaton este 19 órakor indul a Kálmán Imre Művelődési Központ színháztermében, ahol a vendégelőadás messze elrepít minket a távoli Párizsba, ahol a helyi nagykövetségen Pontevedro államcsődjének elkerüléséért az egybegyűltek az európai nagyhatalmak segítségét kérik.

Emiatt Zéta Mirkó nagykövet fogadást szervez több illusztris vendég számára, ahová elhívja Glavari Hannát, a dúsgazdag pontevedrói özvegyasszonyt is, hogy hátha újra rátalál a szerelem, ami elősegíteni az ország ügyét is.

Csakhogy az estély közel sem úgy alakul, ahogyan azt a nagykövet eltervezte. A dúsgazdag Hanna ugyanis pont arra nem vet szemet, akinek szánták, ellenben mindenki más udvarolni kezd neki és a bonyodalmak egyre csak mélyülnek a felek között, amiből egyre kevésbé látható a kiút.

Az előadás olyan színészek és színésznők közbenjárásával kerül színpadra, mint Vörös Edit, Domoszlai Sándor, Sövegjártó Áron, Kokas László, Balogh Tímea, Gyurity István, Simon Boglárka vagy Bozsó József, aki egyben a mű rendezője is volt.

Az előadást a Dunakeszi Szimfonikus zenekar háttérmuzsikája teszi még teljesebbé Farkas Pál karmester vezetésével.

KIEMELT AJÁNLATAINK

Hozza ki a maximumot a Mala Élményből!

Felejthetetlen élményprogramokkal és exkluzív csomagajánlatokkal várjuk a Balaton-partján! Kérjük kattintson az alábbi gombok valamelyikére!

KIEMELT AJÁNLATAINK

Hozza ki a maximumot a Mala Élményből!

Felejthetetlen élményprogramokkal és exkluzív csomagajánlatokkal várjuk a Balaton-partján! Kérjük kattintson az alábbi gombok valamelyikére!

ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN

További programok