Kicsiknek és nagyoknak egyaránt hatalmas örömet okozhat a siófoki programok részeként november 5-én, azaz most kedden délelőtt 10 órakor a Kálmán Imre Művelődési Központban színpadra állított Kerekutca című táncos mesejáték, amely Paár Julcsi és a Fitos Dezső Társulat közös előadásaként érkezik a városba.

A színházteremben bemutatott darab egy aprócska falucskát varázsol a nézők szeme elé, amely valahol a Duna partján található. A madárcsicsergős kis falucska érdekessége, hogy minden lakója egy kicsit furcsa, legyen szó akár a csacsogó lánykákról, akár az erejük teljében lévő legényekről.

Furcsaságuk ellenére kivétel nélkül nagyon szerethető karakterek, de ami még ennél is sokkal fontosabb: a közösség részei, akiktől kivétel nélkül tanulhatunk valami hasznosat, mindez pedig a házak között szövődő kalandoknak köszönhető, amelyeket sok-sok énekszóval, tánccal és mulatozással ismerjedhetnek meg a nézők.

Bár a Kerekutca története Varga Julcsáról és Basa Pistáról szól, azonban mindenki magára ismerhet benne, hiszen sokkal inkább kapják benne a főszerepet az emberi kapcsolatok, a tanulságos történetek, így az egész cselekményt úgy kanyaríthatjuk, ahogyan csak szeretnénk.

A mű a Blattner Géza-díjas Mátravölgyi Ákos látványtervező, valamint a Harangozó Gyula-díjas Kocsis Enikő és az Érdemes Művész Fitos Dezső rendező, illetve koreográfus segítségével készült el Paár Julcsi és Kiss B. Ádám főszereplésével.

KIEMELT AJÁNLATAINK

Hozza ki a maximumot a Mala Élményből!

Felejthetetlen élményprogramokkal és exkluzív csomagajánlatokkal várjuk a Balaton-partján! Kérjük kattintson az alábbi gombok valamelyikére!

KIEMELT AJÁNLATAINK

Hozza ki a maximumot a Mala Élményből!

Felejthetetlen élményprogramokkal és exkluzív csomagajánlatokkal várjuk a Balaton-partján! Kérjük kattintson az alábbi gombok valamelyikére!

ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN

További programok