Egy igazán különleges eseményre hívja a Veszprém Aréna a siófoki programok kedvelőit, hiszen november 8. és november 10. között ismét megrendezésre kerül a kérdéses helyszínen a Bakony Expo névre keresztelt összejövetel.

Ez a különleges expó a Bakonyi Ízek Vásáraként is ismert, részeként pedig lehetőségünk nyílik megtapasztalni a pásztorélet hagyományait, méghozzá egy minden tekintetben modern és mai esemény részeként.

A pásztorélet világa ugyanis mára bár szinte teljesen eltűnt, azonban a hagyományait még mindig nagyon sokan őrzik, és ha ellátogatunk a Bakony Expóra, nemcsak a sajátosságaival ismerkedhetünk meg, hanem megkóstolhatunk néhány helyi finomságot, sőt különféle programok is várnak ránk.

Az esemény pénteken délután 15 órakor nyitja meg kapuit és 19 órakor várja az érdeklődőket, de szombaton és vasárnap már reggel 9 órától indul az esemény. Hogy miért lesz érdemes kilátogatni?

Többek között például azért, mert lesz helyi termelők vására, ahol igazi házi sajtokat, mézeket és kézműves ételeket tudunk vásárolni, illetve kóstolni közvetlenül a termelőktől, de lesz még gasztrofalu is, ahol hagyományos pásztorételek várják az egybegyűlteket.

Ezen felül több látványos bemutató, interaktív foglalkozás, illetve természetesen családbarát programok is lesznek a helyszínen, méghozzá kincskereséssel kiegészítve.

KIEMELT AJÁNLATAINK

Hozza ki a maximumot a Mala Élményből!

Felejthetetlen élményprogramokkal és exkluzív csomagajánlatokkal várjuk a Balaton-partján! Kérjük kattintson az alábbi gombok valamelyikére!

KIEMELT AJÁNLATAINK

Hozza ki a maximumot a Mala Élményből!

Felejthetetlen élményprogramokkal és exkluzív csomagajánlatokkal várjuk a Balaton-partján! Kérjük kattintson az alábbi gombok valamelyikére!

ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN

További programok