A korábbi évek nagy népszerűségére való tekintettel a siófoki programok kedvelőinek nagy örömére ismét visszatér a Pannonfíling Mozgóképes Találkozó Veszprémbe, ahol november 16-án már huszadik alkalommal rendezik meg ezt a különleges eseményt.
Az egész napos rendezvény célja, hogy egymás után a lehető legváltozatosabb műfajú rövidfilmeket vetítik le az érdeklődők számára, méghozzá nemcsak magyar, hanem határon túli alkotóktól is, akik nemcsak megszólalhatnak alkotásukról, de a látogatók még velük vagy a szakmai zsűrivel is kitárgyalhatják a látottakat.
A találkozón biztosan levetítenek majd több kisjátékfilmet, animációkat és dokumentumfilmeket is, méghozzá több blokkban, hogy az embereknek legyen idejük feldolgozni a látottakat, illetve kibeszélni, értékelni a műveket, amelyek átlagosan 10-20 percesek lesznek.
A Vár utca 17-es szám alatt megtalálható FOTON Audiovizuális Centrumban megtartott esemény ráadásul kerekasztal-beszélgetéssel záródik majd, aminek részeként bárki megtudhatja, hogy miként készíthet alacsony költségvetésű rövidfilmet, sőt mi több, Sansole és Géem koncertekre is sor kerülhet majd.
Az előadások és a filmek mellett egyébiránt a szakmai zsűri miatt is érdemes lesz kilátogatni a találkozóra, hiszen itt lesz Áfrány Gábor médiaművészt, valamint Schnabel Annabella és Szövényi-Lux Balázs filmrendezők, illetve forgatókönyvírók.
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
Visszatér Siófokra a nagy sikert aratott Cserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncert! Mivel azonban ezek a legendás ikonok ma már nem lehetnek köztünk, március 21-én, a siófoki programok részeként két [...]
A korábbi évek hagyományainak megfelelően idén is fontos szerepet kap a siófoki programok részeként a Víz világnapja névre keresztelt eseménysorozat, amely március 20-án, azaz most pénteken már a délelőtti óráktól [...]
Március 19-én, azaz most csütörtökön tovább folytatódik a siófoki programok egyik nívós eseménysorozata, a Kávéházi operett estek, amelyek, aminek ezúttal is két igazán nívós vendége lesz majd Kállay Bori és [...]