Ha szeretjük a zenét, a karácsonyt és még a könyveket is, akkor december 3-án, azaz kedden délután 17 órai kezdettel bátran látogassunk el a siófoki programok mellett a közeli Veszprémbe, ahol az Eötvös Károly Könyvtár falai között Karácsonyi zenei klubot rendeznek.

A Dr. Nagy László Teremben zajló esemény nem ismeretlen azok számára, akik folyamatosan követik a helyi zenei klub programját, de ezúttal az ünnep előtt adózva a szervezők mindent alárendeltek a karácsonynak, és egy olyan előadót mutatnak be az érkezőknek, akit mindenki ismer, de valójában senki sem.

Ő lesz Quincy Jones, aki azon túl, hogy óriási hatást gyakorolt a könnyűzenei színtérre – szerte a világon –, olyan slágereket adott a zenerajongóknak, amelyekről sokan talán nem is tudják, hogy a népszerű zenészhez kapcsolódik.

A Karácsonyi zenei klub részeként mindemellett bemutatkozik a szervezők társrendezvénye is, az LP Láz, sőt szó lesz más énekesekről és együttesekről is, akikről korábban sokan talán még egyáltalán nem hallottak.

A zenei válogatás részeként olyan előadók dalai hangzanak el, mint Alvin Lee, Maurice McIntyre, Ryo Fukuki, Mundell Loew vagy éppen Killing Joke, hogy csak néhány nevet emeljünk ki a sorból. A klubot a korábbiakhoz hasonlóan Kindler Krisztián vezeti majd!

KIEMELT AJÁNLATAINK

Hozza ki a maximumot a Mala Élményből!

Felejthetetlen élményprogramokkal és exkluzív csomagajánlatokkal várjuk a Balaton-partján! Kérjük kattintson az alábbi gombok valamelyikére!

KIEMELT AJÁNLATAINK

Hozza ki a maximumot a Mala Élményből!

Felejthetetlen élményprogramokkal és exkluzív csomagajánlatokkal várjuk a Balaton-partján! Kérjük kattintson az alábbi gombok valamelyikére!

ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN

További programok