Természetesen az utolsó adventi hétvégén is rengeteg izgalmas eseménnyel kecsegtet majd a siófoki programok részeként a Téli Varázs, amely közel sem csak a város Fő terén kínál érdekességeket, bár az ott felállított színpad és karácsonyi vásár központi helynek minősül.

December 31-ig ugyanis ünnepi fények, karácsonyi körhinta és egy hatalmas adventi vásár lesz a Fő téren, de érdemes lesz a Téli Varázs részeként a nagystrandra is kilátogatni, óriáskerék, hófánkpálya és szalmabála-labirintus fogadja az érdeklődőket.

Természetesen kapcsolódó programokból sem lesz hiány. December 21-én, azaz szombaton délután 16:30-kor például érdemes lesz felkeresni a Római Katolikus Plébániatemplomot, ahol a Téli Varázshoz kapcsolódóan a Siófoki Férfi Dalkör ad majd karácsonyi nagykoncertet.

Ugyanezen a napon azonban a Fő téren is lesz érdekesség, hiszen 17 órától Kárász Eszter és az Eszterlánc zenekar áll majd színpadra azért, hogy Hóhullásban címmel egy nagyszerű gyerekkoncertet adjanak, amit természetesen közel sem csak a legkisebbek élvezhetnek majd.

December 22-én, azaz vasárnap délután 17 órai kezdettel aztán aranyvasárnap lévén meggyújták a főtéri adventi koszorú negyedik gyertyáját is, ezt követően pedig az érdeklődők Vásáry Andrét köszönthetik a színpadon, aki egy ünnepi koncerttel szeretné megörvendeztetni az egybegyűlteket.

KIEMELT AJÁNLATAINK

Hozza ki a maximumot a Mala Élményből!

Felejthetetlen élményprogramokkal és exkluzív csomagajánlatokkal várjuk a Balaton-partján! Kérjük kattintson az alábbi gombok valamelyikére!

KIEMELT AJÁNLATAINK

Hozza ki a maximumot a Mala Élményből!

Felejthetetlen élményprogramokkal és exkluzív csomagajánlatokkal várjuk a Balaton-partján! Kérjük kattintson az alábbi gombok valamelyikére!

ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN

További programok