Egy igazán különleges, a megszokottól garantáltan eltérő orgonakoncerten vehetnek részt azok, akik a siófoki programok részeként december 27-én ellátogatnak a veszprémi Szent Mihály Főszékesegyházba, ahová Wolfgang Seifen érkezik.
Méghozzá azért, hogy egy nagyszabású koncerttel szórakoztassa a közönséget. Wolfgang ugyanis nem hódolt be az elvárásoknak, hogy ő is csak Bachot, prelúdiumot és fúgát játsszon, pontosabban nem maradt meg a klasszikusok által komponált műveknél, inkább írt néhány saját darabot.
Ezek természetesen teljes mértékig tiszteletben tartják a zenetörténetet, csak éppen minden darabban ott lesz az orgonaművész saját látásmódja is, amit még izgalmasabbá tesz, hogy többségük nincs is előre megkomponálva, azokat improvizatív formában tálalja majd a hallgatóság számára.
Emiatt biztosan előfordulnak majd ismerősebb dallamok is a produkcióban, de a kompozíciós játék mellett Wolfgan Seifen orgonakoncertjén az improvizáció és a humor kapja a legnagyobb szerepet, nem véletlen, hogy a művész a legnagyobb német egyetemeken tanította is a zeneszerzést és az improvizációs technikákat.
Előadásában garantált, hogy virtuóz módon közelít hangszere felé, amelynek nagy ismerője, és művei olyan hatást keltenek majd a hallgatóban, mintha azokat valóban a legnagyobb német mesterek jegyezték volna.
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
Visszatér Siófokra a nagy sikert aratott Cserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncert! Mivel azonban ezek a legendás ikonok ma már nem lehetnek köztünk, március 21-én, a siófoki programok részeként két [...]
A korábbi évek hagyományainak megfelelően idén is fontos szerepet kap a siófoki programok részeként a Víz világnapja névre keresztelt eseménysorozat, amely március 20-án, azaz most pénteken már a délelőtti óráktól [...]
Március 19-én, azaz most csütörtökön tovább folytatódik a siófoki programok egyik nívós eseménysorozata, a Kávéházi operett estek, amelyek, aminek ezúttal is két igazán nívós vendége lesz majd Kállay Bori és [...]