Ismét egy nagyszerű előadást tekinthetnek meg a siófoki programok kedvelői közül azok, akik december 28-án délelőtt 10 órakor ellátogatnak a veszprémi Kabóca Bábszínházba, ahol a Malac és Liba című nagyszerű mesejáték várja az érdeklődőket.

A Tóth Krisztina nevéhez köthető méltán híres sorozat már kilenc kötetet megélt korábban, azonban Hajba László illusztrációi után most bábszínházi keretek között is lehetőségünk nyílik megismerni ezt a különleges tanyavilágot, ahol Malac, a tanya egyik régi lakója összebarátkozik Libával, az új lakóval.

Barátságuk kiteljesedése során aztán rengeteget tanulnak egymásról és egymástól, sőt az őket körülvevő világról, így hiába különböznek , mint a tűz és a víz, mégis nagyon szeretik egymást és hasznos útravalóval tudnak szolgálni a legkisebbek számára.

Sőt mi több, a József Attila-díjas Tóth Kriszta úgy írta meg műveit, hogy azok ne csak a gyerekek, hanem a felnőttek számára egyaránt fontos üzenetet, illetve jelentéstartalmat hordozzanak, méghozzá nagy adag humorral és közös családi élményekkel a főszerepben.

A Malac és Liba bábelőadás dramaturgja Szabó Attila volt, látványtervezője a Blattner Géza-díjas Bartal Kiss Rita, zeneszerzője és rendezője pedig Cseri Hanna. A művet előadja Berta Csongor (Malac) és Czéh Dániel (Liba).

KIEMELT AJÁNLATAINK

Hozza ki a maximumot a Mala Élményből!

Felejthetetlen élményprogramokkal és exkluzív csomagajánlatokkal várjuk a Balaton-partján! Kérjük kattintson az alábbi gombok valamelyikére!

KIEMELT AJÁNLATAINK

Hozza ki a maximumot a Mala Élményből!

Felejthetetlen élményprogramokkal és exkluzív csomagajánlatokkal várjuk a Balaton-partján! Kérjük kattintson az alábbi gombok valamelyikére!

ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN

További programok