Ha szeretnénk gyermekünket meglepni egy tartalmas és egyben emlékezetes bábszínházi előadással, akkor a siófoki programok mellett bátran látogassunk el január 11-én, azaz most szombaton délelőtt 10 órakor a veszprémi Kabóca Bábszínházba.
A Deák Ferenc utca 13-as szám alatt található színházépületben ugyanis a Szélkötő Kalamona előadást tekinthetik majd meg a kicsik és a nagyok olyan nagyszerű bábosok előadásában, mint Benkő Zsuzsanna, Czéh Dániel, Gidófalvi Imola, Inoka Péter vagy Zöldi Ákos.
A Szélkötő Kalamona egy királyról szól, aki minden kérés és követelés ellenére úgy döntött, hogy nem adja oda szeretett lányát Kalamonának, aki így fogta magát és megkötötte a szelet. Bár a király először csak nevetett tettén, lassacskán azonban kiderült, hogy mekkora problémát is okoz, ha nem fúj a szél.
A király bár az egész világon megpróbált ellenszert találni, azonban nem talált olyan embert, aki felszabadítsa a szelet. Egy napon azonban egy szegényember legkisebb fia, Rontó úgy határoz, hogy szerencsét próbál.
Rontónak még soha életében nem sikerült semmi, mégis nekiveselkedett a nagy kalandnak, hogy vadkanokon, ördögökön és boszorkányokon átverekedve ellátogat a hetedik világ végére, hogy ráleljen Kalamona palotájára és ott felszabadítsa a szelet.
A kesztyűsbábokkal előadott, vásári forgatagi bábelőadásra hajazó előadás rengeteg humorral, népzenével és a magyar népmesekincs elemeivel szórakoztatja majd a kicsiket és a nagyokat Nagy Orsolya dramaturg, valamint Boráros Szilárd díszlet-, jelmez és bábtervező közbenjárásával, Markó Róbert rendezésében.
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
Visszatér Siófokra a nagy sikert aratott Cserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncert! Mivel azonban ezek a legendás ikonok ma már nem lehetnek köztünk, március 21-én, a siófoki programok részeként két [...]
A korábbi évek hagyományainak megfelelően idén is fontos szerepet kap a siófoki programok részeként a Víz világnapja névre keresztelt eseménysorozat, amely március 20-án, azaz most pénteken már a délelőtti óráktól [...]
Március 19-én, azaz most csütörtökön tovább folytatódik a siófoki programok egyik nívós eseménysorozata, a Kávéházi operett estek, amelyek, aminek ezúttal is két igazán nívós vendége lesz majd Kállay Bori és [...]