Ha szeretjük a klasszikus alternatív zenét, a siófoki programok részeként érdemes lehet ellátogatnunk a közeli Veszprémbe, ahol az Esszencia Turné részeként a magyar alternatív színtér egyik koronázatlan királya, a Pál Utcai Fiúk érkezik egy fergeteges fellépéssel.

A turné tavaly ősszel indult útnak, és a zenekar történetében még soha nem került sor ilyen tematikus és különleges előadásokra, hiszen a cél az, hogy a Pál Utcai Fiúk megmutassa egy egészen új arcát, és emiatt most csak és kizárólag ülőhelyekkel rendelkező helyszíneken játszanak.

Így esett a választásuk Veszprémben a Hangvillára, ahová január 17-én, pénteken érkeznek – a koncert este 19 óra magasságában indul –, és a zenekar rajongóinak biztosan meglepetést okoz mindez, hiszen aki volt már a banda bármelyik előadásán, az pontosan tudja, hogy szinte elképzelhetetlen csak ülni az ismert slágerekre.

Vagy mégsem? Az Esszencia Turné lényege, hogy ezt megcáfolja egy kicsit, hiszen minden Pál Utcai Fiúk lemezen szerepelt legalább egy olyan dal, ami kicsit más volt, mint a többi, és éppen emiatt nem is játszották élőben vagy csak nagyon ritkán, esetleg áthangszerelve.

Ezek a dalok ugyanis olyan hangszerelést kaptak a lemezen, ami megakadályozta azt, hogy egy normál koncerten előadják őket, de ezen a koncerten éppen az lesz a cél, hogy ezek a tételek kapják a központi szerepet.

Persze azért az igazán nagy és pörgős slágerek sem maradnak ki a sorból, de a hangsúlyos szerepet most nem ezek kapják!

KIEMELT AJÁNLATAINK

Hozza ki a maximumot a Mala Élményből!

Felejthetetlen élményprogramokkal és exkluzív csomagajánlatokkal várjuk a Balaton-partján! Kérjük kattintson az alábbi gombok valamelyikére!

KIEMELT AJÁNLATAINK

Hozza ki a maximumot a Mala Élményből!

Felejthetetlen élményprogramokkal és exkluzív csomagajánlatokkal várjuk a Balaton-partján! Kérjük kattintson az alábbi gombok valamelyikére!

ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN

További programok