Egymás után két napon is gazdagítja a siófoki programokat az Aranyszamár Bábszínház, akik a Hófehérke mellett január 29-én, azaz szerdán délelőtt 10 órakor a Békakirály című klasszikust mutatják be a tanulságos és kellemes történetek kedvelőinek.

Aki nem ismerné, a Békakirály eredetileg Jacob és Wilhelm Grimm meséje volt, ezt alakították át a bábszínház munkatársai úgy, hogy bábelőadásként egy emlékezetes, tartalmas és nem mellesleg minőségi eredmény születhessen.

Az előadás a Kálmán Imre Művelődési Központ színháztermében lesz, ahol a jól ismert történetet marionett bábokkal adják majd elő a színészek, akik rendhagyó módon közelítenek az ismert cselekményhez, kiemelkedő figyelmet szentelve Hedvignek, a Békakirály hű szolgájának.

Miközben hősünk elmeséli nekünk az elátkozott királyfi és a királylány barátságának történetét, közben gyönyörű marionett bábokkal csalnak mosolyt kicsik és nagyok arcára, életre szóló élmény és szórakozás társaságában.

A történet erőteljes humorral átitatva nagyszerűen összefoglalja a baráti kapcsolatok mélységét, az elfogadást, sőt még azt is, hogy miként láthatjuk meg a saját hibáinkat mások szemén keresztül.

A Kardos Tünde által írt és Halasi Dániel által rendezett bábelőadás zeneszerzője Monori András, dramaturgja pedig Szántó Viktória voltak. Előadják: Baranyai Anita, Érsek- Csanádi Gyöngyi és Miller Patrik.

KIEMELT AJÁNLATAINK

Hozza ki a maximumot a Mala Élményből!

Felejthetetlen élményprogramokkal és exkluzív csomagajánlatokkal várjuk a Balaton-partján! Kérjük kattintson az alábbi gombok valamelyikére!

KIEMELT AJÁNLATAINK

Hozza ki a maximumot a Mala Élményből!

Felejthetetlen élményprogramokkal és exkluzív csomagajánlatokkal várjuk a Balaton-partján! Kérjük kattintson az alábbi gombok valamelyikére!

ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN

További programok