Szívesen elbúcsúztatnánk a telet és magunkhoz szólítanánk a tavaszt farsang alkalmából? Akkor itt a nagy lehetőség, hiszen a siófoki programok mellett Veszprémben már a héten elindulnak a tél elűzésére tett kíséretek, méghozzá nem is akármilyen formában.

Február 8-án, azaz most szombaton délután 16 órai kezdettel ugyanis Farsangi gálakoncertet tartanak az Agóra Veszprém Kulturális Központban (Táborállás park 1.), ahová Buch Tibor és híres barátai érkeznek azért, hogy jó kedvre derítsenek minket és legalább a szívünkbe elhozzák a tavaszt.

A műsor leginkább a legnagyobb örökzöld magyar slágerekre koncentrál, aminek részeként előkerülnek majd magyar nóták, operett válogatások, musicalek, film- és világzenei klasszikusok, amelyek együttesen egy nagyon elragadó zenei utazást kínálnak majd a nézők számára.

A vidámság és a jó hangulat idén is garantált lesz, hiszen a zene mellett egyedi előadások, nagyon sok humor, sőt még egy csipetnyi kis komédiázás és beszélgetés is belefér az előadásba, amely minekelőtt egy fantasztikus koncertélményt ígér az érdeklődők számára.

Az este során Buch Tibor mellett olyan művészek és művésznők lépnek majd színpadra, mint Oszvald Marika, Lőrincz Judit operaénekes, Horváth Elemér Emi hegedűművész, valamint Horváth Péter zongoraművész.

KIEMELT AJÁNLATAINK

Hozza ki a maximumot a Mala Élményből!

Felejthetetlen élményprogramokkal és exkluzív csomagajánlatokkal várjuk a Balaton-partján! Kérjük kattintson az alábbi gombok valamelyikére!

KIEMELT AJÁNLATAINK

Hozza ki a maximumot a Mala Élményből!

Felejthetetlen élményprogramokkal és exkluzív csomagajánlatokkal várjuk a Balaton-partján! Kérjük kattintson az alábbi gombok valamelyikére!

ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN

További programok