Tovább folytatódik a siófoki programok egyik népszerű sorozata, a Kálmán Imre Művelődési Központhoz kapcsolódó Teátrumban megrendezésre kerülő Kávéházi Estek esemény, aminek részeként Gubik Petra várja a vendégeket egy izgalmas fellépéssel február 13-án.

Aki nem ismerné, Gubik Petra egy Junior Prima-, Honthy- és Petőfi Zenei Díjas előadóművész, aki ezzel egyetemben színművészként is ismert, de a legtöbben alighanem a Sztárban Sztárból ismerik a nevét, hiszen mint első női győztesként 2023-ban elnyerte a legsokoldalúbb előadónak járó kitüntetést.

A kifáradhatatlan jellemű művésznő országszerte megannyi zenés produkcióban szerepel, sőt rengeteg színdarabban feltűnt már, de tagja a Játékszín társulatnak, a színház mellett azonban előadóművész-énekesnőként a saját útját is megpróbálja egyengetni.

Ennek részeként 2022-ben már megjelent saját szólóalbuma „Ez van, ez!” címmel, amelynek elkészítésében olyan szerzőtársak voltak a segítségére, mint Müller Péter Sziámi vagy Szirtes Edina Mókus, de kiemelendő a Mi van a zsebemben? produkciója is, amit kezdetben egy szál zongorával indított útnak, majd később egy komplett zenekart állított maga mellé.

Saját szólóestjén Petra mindennek teret enged majd, így nemcsak saját dalaival és egyedi feldolgozásaival szórakoztatja közönségét, de gondolataival, verseivel és történeteivel is szórakoztatja majd a nagyérdeműt, méghozzá kendőzetlen őszinteséggel és természetességgel, a zongoránál Tempfli Erikkel.

KIEMELT AJÁNLATAINK

Hozza ki a maximumot a Mala Élményből!

Felejthetetlen élményprogramokkal és exkluzív csomagajánlatokkal várjuk a Balaton-partján! Kérjük kattintson az alábbi gombok valamelyikére!

KIEMELT AJÁNLATAINK

Hozza ki a maximumot a Mala Élményből!

Felejthetetlen élményprogramokkal és exkluzív csomagajánlatokkal várjuk a Balaton-partján! Kérjük kattintson az alábbi gombok valamelyikére!

ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN

További programok