A nagy sikerre és népszerűségre való tekintettel tovább folytatódnak a Kávéházi operett estek a siófoki programok részeként, így február 20-án, azaz most csütörtökön ismét két nagyszerű vendég társaságában élvezhetjük a legjobb örökzöldeket.

A két aktuális vendég Kékkovács Mara, avagy az Operett Színház jól ismert primadonnája, valamint Buch Tibor, az ismert színész, illetve operett-musical énekes, akik együtt garantáltan életre szóló élményekkel szolgálnak majd a műfaj kedvelőinek.

A legjobb azonban, hogy a két hírességet egy komplett zenekar, a Dunakeszi Szimfonikus Zenekar kamaraegyüttese kíséri majd, méghozzá Farkas Pál házigazda és karmester vezénylése mellett, aki a Kálmán Imre Művelődési Központba, azon belül is a Teátrumba invitálja az érdeklődőket.

Kékkovács Mara és Buch Tibor ezzel a nagyszerű háttérrel ráadásul nemcsak énekel majd nekünk, hanem egy rendhagyó kerekasztal beszélgetést is folytatnak Farkas Pállal, ami a Kávéházi Operett Estek idei második előadásaként valósulhat meg.

A trió így megpróbál válaszolni olyan kérdésekre, minthogy az operett és a musical mivel tudta megőrizni a varázsát és a töretlen népszerűségét a modern zenei világban, és miként szövi át Mara és Tibor életét az operett világa, amely nem egy könnyű műfaj, mégis mindketten elragadó szenvedéllyel tekintenek rá.

KIEMELT AJÁNLATAINK

Hozza ki a maximumot a Mala Élményből!

Felejthetetlen élményprogramokkal és exkluzív csomagajánlatokkal várjuk a Balaton-partján! Kérjük kattintson az alábbi gombok valamelyikére!

KIEMELT AJÁNLATAINK

Hozza ki a maximumot a Mala Élményből!

Felejthetetlen élményprogramokkal és exkluzív csomagajánlatokkal várjuk a Balaton-partján! Kérjük kattintson az alábbi gombok valamelyikére!

ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN

További programok