Harmadik alkalommal rendezik meg idén a Veszprém-Bakony Kamarafesztivált, aminek a célja leginkább az, hogy megőrizze a magyar folklórt és néphagyományt, amelyben a dunántúli régió különösen fontos szerepet töltött be évszázadokon át.

A fesztivállal nemcsak a folklór felelevenítése, hanem megőrzése és szélesebb körű erősítése is a szervezők célja volt, az egyik legfontosabb küldetés pedig ebben a küzdelemben, hogy részeként egyfajta találkozási pontot, ütközőzónát adjanak a néptánc szerelmeseinek, ezzel lehetőséget adva az új barátságok születésére, az inspirálódásra.

A kamarafesztivál nem a versenyre épít, hanem a tánc gyökeréig, az örömszerzésig szeretné visszavezetni a résztvevőket, miközben természetesen az autentikus néptánc és a táncszínházi előadások sokszínűségét prezentálják, ahol a tradíció és a modern művészi kifejezésmód egyaránt megtalálható.

A néptánc ugyanis az egyik legjobb módja a néphagyományok őrzésének és továbbadásának, hiszen generációkon átívelve képes formálni a magyarok kulturális örökségét – gyakorlatilag kortól és nemtől függetlenül.

A fesztiválon így biztosan elcsíphetünk nagyszerű néptáncegyütteseket, hagyományőrző csoportokat, autentikus és táncszínházi produkciókat, miközben a közönség nemcsak láthatja, hanem át is élheti a magyar népi kultúra varázsát.

KIEMELT AJÁNLATAINK

Hozza ki a maximumot a Mala Élményből!

Felejthetetlen élményprogramokkal és exkluzív csomagajánlatokkal várjuk a Balaton-partján! Kérjük kattintson az alábbi gombok valamelyikére!

KIEMELT AJÁNLATAINK

Hozza ki a maximumot a Mala Élményből!

Felejthetetlen élményprogramokkal és exkluzív csomagajánlatokkal várjuk a Balaton-partján! Kérjük kattintson az alábbi gombok valamelyikére!

ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN

További programok