Ismét megrendezték a siófoki programok kedvelőinek nagy örömére a közeli Veszprémhez köthető Gizella Napokat, amelyek részeként számos különleges rendezvény biztosítja majd a szórakozást az egybegyűltek számára.

Az eseménysorozat egyik fő attrakciójára május 11-én, vasárnap délután 18 órakor kerül sor, amikor Veszprém egyik legismertebb és kiemelt jelentőségű együttese, a Gizella Nőikar ad koncertet Borbásné Gazdag Gabriella vezetésével.

A 2018-ban Prima-díjjal kitüntetett kórus a város valamennyi eseményén rendszeres fellépő, de országos és külföldi rendezvényeken is gyakran megjelennek, 2024-ben pedig ezüst diplomát is szereztek a Lisbon Sings nemzetközi kórusfesztiválon.

A májusi koncertjük már-már hagyomány a város életében, hiszen a Gizella Napok rendszeres fellépői, így várható volt, hogy idén is ők zárják majd az eseményt a Megyeházán található Szent István teremben, ahol egy igazán különleges zenei kalandozásra hívják a hallgatóságot.

Programjuk egy általános válogatás lesz, amit két olyan kórusmű is megtámogat majd, amellyel egy portugáliai versenyre készülnek, a jeles esemény alkalmából pedig a kórus kiegészül Viola Erzsébet zongoristával, Kizlinger Katalin és Kruppa-Jakab Éva énekesnőkkel, valamint Márta Attilával, aki a TIT Váci Mihály Irodalmi Színpad tagja.

A műsor részeként olyan művek hangzanak el, mint Kocsár Miklós Valley songja vagy Exsurge cor meumja, Tóth Péter Rorate coelije, Grieg – Solvejg dala vagy Petrovics Emil Hervadáskor című kórusműve.

KIEMELT AJÁNLATAINK

Hozza ki a maximumot a Mala Élményből!

Felejthetetlen élményprogramokkal és exkluzív csomagajánlatokkal várjuk a Balaton-partján! Kérjük kattintson az alábbi gombok valamelyikére!

KIEMELT AJÁNLATAINK

Hozza ki a maximumot a Mala Élményből!

Felejthetetlen élményprogramokkal és exkluzív csomagajánlatokkal várjuk a Balaton-partján! Kérjük kattintson az alábbi gombok valamelyikére!

ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN

További programok