Bár a Veszprémi Állatkert az év minden időszakában tökéletes hátteret biztosít egy kis családi kikapcsolódáshoz, azonban 2025. május 25-én, azaz gyereknap alkalmából még jobb apropó nyílik ahhoz, hogy a siófoki programok mellett is ellátogassunk ide.

Az állatkerthez kapcsolódó Dínó parkban ugyanis gyermeknap lévén egy vezetett időutazáson vehetnek részt a kicsik és a nagyok egyaránt, ami három turnusban indul majd el, így az első 11 órakor, a második 14 órakor, majd a harmadik 15 órakor.

A programon egy a dinoszauruszok világában járatos szakember vezeti majd körbe az érdeklődőket, akik rengeteg érdekes információt tudhatnak meg az őslényekről, amelyek élethű modelleken meg is tekinthetők az állatkert falai között.

A kaland ráadásul nemcsak egy tematikus séta lesz, hanem egy igazi ismeretterjesztő program is, ahol érdemes lesz odafigyelniük a gyerekeknek az elhangzottakra, hiszen a legvégén egy játékos kvíz kitöltésére lesz lehetőség, aki pedig minden választ eltalál, az részt vesz a sorsoláson, aminek részeként egy gyermekbelépő a tét az állatkertbe.

Az eredményhirdetésre a gyermeknap utáni héten, az állatkert hivatalos Facebook oldalán kerül majd sor. Ha szeretnénk gyermekünknek egy emlékezetes napot szerezni, az állatkert jó alternatíva lehet hozzá.

KIEMELT AJÁNLATAINK

Hozza ki a maximumot a Mala Élményből!

Felejthetetlen élményprogramokkal és exkluzív csomagajánlatokkal várjuk a Balaton-partján! Kérjük kattintson az alábbi gombok valamelyikére!

KIEMELT AJÁNLATAINK

Hozza ki a maximumot a Mala Élményből!

Felejthetetlen élményprogramokkal és exkluzív csomagajánlatokkal várjuk a Balaton-partján! Kérjük kattintson az alábbi gombok valamelyikére!

ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN

További programok