A korábbi évek hagyományainak megfelelően a siófoki programok kedvelői idén is a Pünkösdi Szezonnyitóval indíthatják meg a 2025-ös nyarat, amely a város és a régió legjelentősebb nyárindító eseményeként ezúttal sem okoz majd csalódást.
Az esemény június 6. és június 9. között, azaz négy napon át biztosít megfelelő elfoglaltságot minden korosztály számára, noha a pénteki esemény még csak egyfajta bemelegítőnek ígérkezik.
Ezen a napon ugyanis 17 órától a IX. Balaton Szalonnal kezdődik az eseménysorozat a Kálmán Imre Művelődési Központ emeleti galériájában, ahol Segesdy Katalin grafikusművész életműkiállítására kerül sor, majd az este sztárfellépője 19:30-kor a legendás Groovehouse lesz.
Szombaton azonban már délelőtt kezdődnek az események, méghozzá a Dr. Zákonyi Ferenc emléktábla megkoszorúzásával a Kálmán Imre sétányon, majd 10 órakor indul a Kálmán Imre-emlékplakett átadása a Millennium parkban.
Ezt követően 10:20-kor indul a hagyományos Pünkösdi ünnepi felvonulás a parkból a Dísz térig, majd 11 órakor itt lesz a megnyitó ünnepség, ahol több díj és a Nyár fővárosának kulcsa is átadásra kerül.
11:30-tól aztán jönnek a színpadi programok, így a Vasasi Bányász Fúvószenekar, a Pavane Zászlóforgatók, a Siófoki Férfi Dalkor, az X-Press TSE, majd a FreeStyle Dance Factory.
A nap egyik első sztárvendége Halász Judit lesz, aki 16 órakor lép színpadra, majd 17 órától a Cselló Mánia fellépése következik, és a 17:30-as sétahajós borkóstolás után 19:30-tól a Budapest Bár zárja majd a szombati napot.
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
Visszatér Siófokra a nagy sikert aratott Cserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncert! Mivel azonban ezek a legendás ikonok ma már nem lehetnek köztünk, március 21-én, a siófoki programok részeként két [...]
A korábbi évek hagyományainak megfelelően idén is fontos szerepet kap a siófoki programok részeként a Víz világnapja névre keresztelt eseménysorozat, amely március 20-án, azaz most pénteken már a délelőtti óráktól [...]
Március 19-én, azaz most csütörtökön tovább folytatódik a siófoki programok egyik nívós eseménysorozata, a Kávéházi operett estek, amelyek, aminek ezúttal is két igazán nívós vendége lesz majd Kállay Bori és [...]