A különleges zenei előadások szerelmeseinek és a siófoki programok kedvelőinek dedikálva egy olyan elragadó koncert várja az érdeklődőket június 18-án, szerdán este 19:30-kor a veszprémi Papírkutyában, amely stílustól függetlenül bárkit levesz majd a lábáról.
A kérdéses időpontban ugyanis a városba látogat majd Gyémánt Bálint és Mike Gotthard, akik ketten generációjuk meghatározó alakjaiként vonultak be a magyar zenetörténelembe, érdekességük pedig, hogy mindketten más-más zenei műfajokban próbáltak szerencsét, most mégis együtt állnak színpadra.
Ez leginkább kísérletező kedvüknek, valamint annak köszönhető, hogy végtelen elköteleződéssel viseltetnek a zene iránt, miközben pályafutásuk nagyon sokszor összekapcsolódott egymással.
Sőt, történetük már a Zeneművészeti Egyetem jazz tanszékén összeforrott, hiszen onnan indult az útjuk, mert mindketten megrögzött hívei a jazz műfajának és az improvizációnak egyaránt, de az sem elhanyagolható, hogy tavaly mindketten teltházas koncertet adtak külön-külön a Művészetek Palotájában.
Duóként tehát még fergetegesebb esemény várja a Papírkutyába látogató közönséget, hiszen kettejük zenei találkozása feledhetetlen lesz, így biztosan elhangzanak igazi jazz sztenderdek, saját kompozíciók, de természetesen Jimi Hendrix néhány örökzöld klasszikusa is felcsendül az este során.
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
Visszatér Siófokra a nagy sikert aratott Cserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncert! Mivel azonban ezek a legendás ikonok ma már nem lehetnek köztünk, március 21-én, a siófoki programok részeként két [...]
A korábbi évek hagyományainak megfelelően idén is fontos szerepet kap a siófoki programok részeként a Víz világnapja névre keresztelt eseménysorozat, amely március 20-án, azaz most pénteken már a délelőtti óráktól [...]
Március 19-én, azaz most csütörtökön tovább folytatódik a siófoki programok egyik nívós eseménysorozata, a Kávéházi operett estek, amelyek, aminek ezúttal is két igazán nívós vendége lesz majd Kállay Bori és [...]