Közeleg a nyár vége, és a siófoki programok is ehhez igazodnak már, így aki szeretné méltóképpen búcsúztatni ezt az élményekkel teli időszakot, az augusztus 27-én, azaz most szerdán délután látogasson el a veszprémi Táborállás parkba.

A helyszínen ugyanis délutántól egészen késő estéig egymást követik majd a fellépők, így 16:30-tól a Fúvósok a parkban cím alatt a Veszprémi Ifjúsági Fúvószenekar ad majd koncertet, méghozzá könnyed nyáresti dallamokkal, indulókkal, programzenével és lírai dallamokkal.

17 órától aztán az Erkel Ferenc Fúvószenekar váltja a fiatalokat, akik klasszikus indulók mellett ízelítőt adnak egy kicsit a jazz, a blues, a pop és a világzene hangulatából is, így mindenki megtapasztalhatja, hogy mennyire hatásosak ezek a dalok és slágerek fúvószenei háttérrel.

18 órakor aztán kezdődik a Folklórdélután, egy szerkesztett folklórműsor, aminek részeként néptáncegyüttesek mutatják be műsorukat élő népzenekari kísérettel, méghozzá Samu Zoltán és Zenekarával kiegészülve.

Az estet egy közös táncház zárja majd, de egész nap folyamatos kísérőprogramok várják az érdeklődőket, így 19:30-ig a fanyűvő játékpark érkezik mesevilág játékokkal, de mászófalat hoz a Székesfehérvári Redrock Mászóterem, kitelepül a Családika játéktér, lesz arcfestés, sőt még kézműves vásár is.

KIEMELT AJÁNLATAINK

Hozza ki a maximumot a Mala Élményből!

Felejthetetlen élményprogramokkal és exkluzív csomagajánlatokkal várjuk a Balaton-partján! Kérjük kattintson az alábbi gombok valamelyikére!

KIEMELT AJÁNLATAINK

Hozza ki a maximumot a Mala Élményből!

Felejthetetlen élményprogramokkal és exkluzív csomagajánlatokkal várjuk a Balaton-partján! Kérjük kattintson az alábbi gombok valamelyikére!

ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN

További programok