Egy igazán tartalmas családi napot tölthetnek el azok, akik augusztus 30-án, azaz most szombaton a siófoki programok mellett ellátogatnak a közeli Veszprémbe, ahol a Táborállás parkban ismét megrendezik az Agóra Családi Napot.
Az esemény részeként kicsik és nagyok egyaránt megtalálhatják majd a számításaikat, hiszen nemcsak nagyszerű előadók érkeznek a helyszínre, de mindemellett a kísérőprogramokból sem lesz hiány.
A színpad várhatóan 16 órakor kel majd életre, hiszen ekkor kezdi el koncertjét a Csurgó Zenekar, majd 17 órakor őket követi a Soul Dance Táncstúdió műsora, 17:30-tól Arany Timi fellépése, 19 órától pedig az Andorai Péter & The Graceband szórakoztatja az egybegyűlteket.
Az esemény már 15 órától várja a látogatókat, és érdemes is lesz időben érkezni, méghozzá a változatos kísérőprogramok jóvoltából.
Ott lesz például a helyszínen az Europe Direct, ami egy különleges Európa-sátor lesz szerencsekerékkel, kvízekkel, nyereményjátékokkal, arcfestéssel, ügyességi-, logikai- és egyéb játékokkal, valamint kézműveskedéssel.
A helyszínen ott lesz még a Fanyűvő Játékpark, a Családi Társasjáték Egyesület, a VEDAC, a Csa-ládika Játszópark – külön kismotor pályával –, de kézműves foglalkozást tart az Örmény Nemzetiségi Önkormányzat, játszószőnyeggel várja a látogatókat a Helen Doron Nyelviskola, sakk foglalkozással készül az Ezüst Huszár Sakkegyesület, de lesz légvár és kézműves vásár is többek között.
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
Visszatér Siófokra a nagy sikert aratott Cserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncert! Mivel azonban ezek a legendás ikonok ma már nem lehetnek köztünk, március 21-én, a siófoki programok részeként két [...]
A korábbi évek hagyományainak megfelelően idén is fontos szerepet kap a siófoki programok részeként a Víz világnapja névre keresztelt eseménysorozat, amely március 20-án, azaz most pénteken már a délelőtti óráktól [...]
Március 19-én, azaz most csütörtökön tovább folytatódik a siófoki programok egyik nívós eseménysorozata, a Kávéházi operett estek, amelyek, aminek ezúttal is két igazán nívós vendége lesz majd Kállay Bori és [...]