Ismét a kutyáké lesz a főszerep egy nap erejéig szeptember 13-án, azaz most szombaton, ha a siófoki programok mellett ellátogatunk a közeli Veszprémbe, ahol megrendezik a VI. Országos Beagle Találkozót, amire 13 órától a Kolostorok és Kertek területén kerül sor.
Az esemény csupa izgalmas programmal várja a kutyusokat és a gazdikat egyaránt, de természetesen akkor is érdemes kilátogatnunk a helyszínre, ha nem vagyunk beagle tulajdonosok, esetleg egyáltalán nincs kutyánk sem.
Aki azonban beagle-lel jelenik meg, nevezhet a legkülönfélébb ügyességi- és szépségversenyekre, miközben a gazdik kipróbálhatják a régi lovagi tornák szellemében fogant játékokat, hogy ők is bizonyíthassák ügyességüket.
A rendezvény fővédnöke Ovádi Péter Állatvédelmi Kormánybiztos lesz, aki mellett megjelenik majd az eseményen Lehőcz Róbert és felesége is, akik a hazai Beagle Fajtamentés éllovasai, így kiderül, hogy miből áll a munkájuk, hány kutyát mentettek már meg és mennyinek találtak új gazdát.
A találkozón ismét lesz tombola és a fergeteges hangulat mellett kitelepülő árusok biztosítják majd a további elfoglaltságot, így ott lesz a Hadfi középkori vándor játszótér, Marcsi kincses kosara, a Dogle Design, a Hagyomány örzőház, a Bögretanya, a Fehér Falka kutyaszolgáltatások, a Makra kézműves pékség, de hennafestés, kürtőskalács, ugrálóvár, körhinta és arcfestés is színesíti az eseményt.
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
Visszatér Siófokra a nagy sikert aratott Cserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncert! Mivel azonban ezek a legendás ikonok ma már nem lehetnek köztünk, március 21-én, a siófoki programok részeként két [...]
A korábbi évek hagyományainak megfelelően idén is fontos szerepet kap a siófoki programok részeként a Víz világnapja névre keresztelt eseménysorozat, amely március 20-án, azaz most pénteken már a délelőtti óráktól [...]
Március 19-én, azaz most csütörtökön tovább folytatódik a siófoki programok egyik nívós eseménysorozata, a Kávéházi operett estek, amelyek, aminek ezúttal is két igazán nívós vendége lesz majd Kállay Bori és [...]