A korábbi évek hagyományaihoz hűen idén is megrendezik a siófoki programok részeként a Kiliti Szüreti Felvonulást és Jótékonysági Bált, amely egészen pontosan 17. alkalommal színesíti szeptember végén a nyár fővárosának kínálatát.

Az eseményre idén szeptember 27-én, azaz most szombaton kerül majd sor, a kezdés pedig a délutáni órákban, 15 óra magasságában várható egy felvonulással, amely az Asztalos utcai általános iskolától indul és egészen a Béke térig tart majd, méghozzá a Sólya zenekar élőzenei felvezetésével.

A Béke téren aztán az egybegyűltek színpadi programokat tekinthetnek meg, így először fellépnek majd a Siófoki Széchenyi Általános Iskola Kiliti iskolarészének tanulói, akik egy néptánc-műsorral kedveskednek az egybegyűlteknek, de a Siófoki Dalbarátok is fellépnek egy nótacsokorral.

Ahogyan azt megszokhattuk, a szüreti felvonulást ismét egy jótékonysági bál zárja majd 19 órai kezdettel az Asztalos utcai iskola tornacsarnokában, ahol a jó hangulatról a Chameleon zenekar gondoskodik majd, sőt a korábbi évekhez mérten megújult büfé várja az egybegyűlteket, ahol már koktélok fogyasztására is lehetőség nyílik.

A jótékonysági bál idén is azzal a célzattal kerül megrendezésre, hogy az ott befolyt összeget teljes egészében az iskolai tanulóinak javára fordíthassák.

KIEMELT AJÁNLATAINK

Hozza ki a maximumot a Mala Élményből!

Felejthetetlen élményprogramokkal és exkluzív csomagajánlatokkal várjuk a Balaton-partján! Kérjük kattintson az alábbi gombok valamelyikére!

KIEMELT AJÁNLATAINK

Hozza ki a maximumot a Mala Élményből!

Felejthetetlen élményprogramokkal és exkluzív csomagajánlatokkal várjuk a Balaton-partján! Kérjük kattintson az alábbi gombok valamelyikére!

ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN

További programok