A Jókai 200 emlékév részeként már több eseménnyel is adózhattunk a siófoki programok részeként Jókai Mór előtt, azonban az előttünk álló napokban több olyan film levetítésére is sor kerül, amivel szintén ezt a sort folytathatjuk tovább.

Október 2-án és 3-án ugyanis egész nap Jókai munkáján alapuló filmek kerülnek vetítésre a Kálmán Imre Művelődési Központban, ahol természetesen kicsik és nagyok egyaránt megtalálhatják majd a számításaikat.

Csütörtökön délelőtt 10 órakor például Jankovics Marcell klasszikus rajzfilmje, a Szaffi kerül a főszerepbe, egy a török időkig visszanyúló Jókai-regény feldolgozásaként, főszerepben a szerelemmel, a barátsággal és a bátorsággal.

Még ezen a napon 13 órakor aztán sor kerül A kőszívű ember fiainak levetítésére is, amely Várkonyi Zoltán monumentális történelmi filmje az író munkája alapján, de 18 órakor az Egy magyar nábob is sorra kerül, amelyben Kárpáthy János, a fényűző és különc főúr életét ismerhetjük meg a reformkori arisztokrácia világából.

Október 3-án, azaz pénteken azán Makk Károly kamaradrámájával, a Melyiket a kilenc közül? című alkotással indul a nap 10 órakor, majd 13 órakor Várkonyi Zoltán filmje, az Aranyember című híres Jókai-regény adaptációja fut majd a vásznon, az esemény pedig 18 órakor a Kárpáthy Zoltán zárja, amely az Egy magyar nábob egyfajta folytatásaként született.

KIEMELT AJÁNLATAINK

Hozza ki a maximumot a Mala Élményből!

Felejthetetlen élményprogramokkal és exkluzív csomagajánlatokkal várjuk a Balaton-partján! Kérjük kattintson az alábbi gombok valamelyikére!

KIEMELT AJÁNLATAINK

Hozza ki a maximumot a Mala Élményből!

Felejthetetlen élményprogramokkal és exkluzív csomagajánlatokkal várjuk a Balaton-partján! Kérjük kattintson az alábbi gombok valamelyikére!

ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN

További programok