Az előrejelzések szerint történelmi pillanatnak lehetnek részesei azok, akik a siófoki programok mellett október 15-én, azaz most szerdán este 18 óra magasságában ellátogatnak a közeli Veszprémbe, ahol első ízben kerül bemutatásra a Bódi Mária Magdolna emlékére készült misztériumjáték.
A Kossuth- és Jászai Mari-díjas Oberfrank Pál rendezésében megvalósításra került Magdi című színmű ősbemutatóján lehetőségünk nyílik majd első kézből megismerni a mindössze 23 évet élt Mária Magdolna életét, illetve annak egy kicsi, de annál tanulságosabb szegletét, akinek élete már ott megpecsételődött, hogy törvénytelen gyermekként jött a világra.
Magdinak ugyanis minden vágya az volt, hogy szerzetesnő legyen, és bár ez nem adatott meg neki, tettei mégis örök emléket hagytak a történelemben, hiszen különleges szolgálatot vett a nyakába, aminek részeként soha nem tett különbséget ember és ember között, lett légyen az nincstelen, megvetett vagy éppen lelkiatya.
A boldog biciklis lánynak ismert Magdinak csak 23 év jutott a földi létből, ezalatt az idő alatt azonban óriási tetteket hajtott végre, amelyek kezdetben csak helyi legendának számítottak, majd egyházi közbenjárással az egész ország megismerhette őket.
Ezt támogatta Mindszenty József is, aki 1945-ben kezdeményezte a boldoggá avatását, és bár 80 évnek kellett eltelnie hozzá, hogy az egykori munkáslány helyet kapjon a boldogok között, emlékét azonban most ez a színdarab is megpróbálja megőrizni az utókor számára.
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
Visszatér Siófokra a nagy sikert aratott Cserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncert! Mivel azonban ezek a legendás ikonok ma már nem lehetnek köztünk, március 21-én, a siófoki programok részeként két [...]
A korábbi évek hagyományainak megfelelően idén is fontos szerepet kap a siófoki programok részeként a Víz világnapja névre keresztelt eseménysorozat, amely március 20-án, azaz most pénteken már a délelőtti óráktól [...]
Március 19-én, azaz most csütörtökön tovább folytatódik a siófoki programok egyik nívós eseménysorozata, a Kávéházi operett estek, amelyek, aminek ezúttal is két igazán nívós vendége lesz majd Kállay Bori és [...]