Siófok Kálmán Imre városaként már hosszú évek óta megrendezi az operakirály tiszteletére megálmodott emléknapokat, és idén sem lesz másképpen, sőt a siófoki programok kedvelői már 18. alkalommal hódolhatnak a Csárdáskirálynő megalkotója előtt.
Mint ahogyan korábban, úgy természetesen most is egy többnapos eseménysorozat veszi kezdetét az apropó alkalmából, így október 22. és október 26. között majdnem minden napra jut valami kis extra.
Október 22-én, szerdán délután 17 órakor például Tieger Tímea és Krezinger Tibor jóvoltából egy ingyenes zenés operett esttel nyitnak az emléknapok a Kálmán Imre Emlékházban.
Október 24-én, pénteken este 19 órakor aztán a Rátonyi Róbert Színház prezentálásában kerül bemutatásra a Csárdáskirálynő, mint Kálmán Imre legismertebb műve a KIMK színháztermében.
Október 25-én aztán már 14 órakor érdemes lesz ellátogatni a művelődési központban található Teátrum Kávézóba, ahol Peller Károly és Farkas Pál beszélgetnek egymással, majd 19 órakor a színházteremben Szolnoki Tibor és Zsadon Andrea főszereplésével Pozsgai Zsolt: Jávor hajnalai című zenés játék kerül bemutatásra két részletben.
A Kálmán Imre Emléknapok utolsó pontja október 26-án, vasárnap délután 18 órakor várható a Rátonyi Róbert Színház prezentálásában, akik Asszonykám, adj egy kis kimenőt címmel egy operett- és kabaréműsort tartanak a Teátrum Kávézóban.
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
Visszatér Siófokra a nagy sikert aratott Cserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncert! Mivel azonban ezek a legendás ikonok ma már nem lehetnek köztünk, március 21-én, a siófoki programok részeként két [...]
A korábbi évek hagyományainak megfelelően idén is fontos szerepet kap a siófoki programok részeként a Víz világnapja névre keresztelt eseménysorozat, amely március 20-án, azaz most pénteken már a délelőtti óráktól [...]
Március 19-én, azaz most csütörtökön tovább folytatódik a siófoki programok egyik nívós eseménysorozata, a Kávéházi operett estek, amelyek, aminek ezúttal is két igazán nívós vendége lesz majd Kállay Bori és [...]